Search by category:
Egyéb kategória

Klinsmann szerint óriási csalódás a németek kiesése

A játékosként 108-szoros válogatott Jürgen Klinsmann, a német labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya óriási csalódásnak nevezte, hogy a Nationalelf a csoportkörben búcsúzni kényszerült a katari világbajnokságtól, ugyanakkor kijelentette, hogy az együttes nem érdemelte meg a nyolcaddöntőbe kerülést.

Az 58 éves szakember szerint a következő napok „nagyon-nagyon kemények és nehezek lesznek”, a német szövetségnek ugyanis a vb-szereplést ki kell elemeznie az elejétől a végéig, miközben a sajtó „hurrikánként” tombol a kiesés miatt.

„Németország nem érdemelte meg a továbbjutást, mert mindhárom csoportmeccsén átmeneti állapotban futballozott, támadásban pedig nélkülözte a sikerhez szükséges hatékonyságot” – írta a BBC-nél vezetett blogjában Klinsmann, aki szerint a válogatott átszervezésében a 2024-es, hazai rendezésű Európa-bajnokság sokat segíthet.

„Másfél év áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy felkészüljünk az Eb-re, és ez jól is elsülhet, helyre lehet állítani a koncentrációt. Megnyugtató ugyanakkor, hogy a válogatottnak van egy csodagyereke Jamal Musiala személyében, aki egészen kivételes futballista” – fogalmazott a játékosként világ- és Európa-bajnok, 2006-ban német szövetségi kapitányként vb-bronzérmes szakember. Klinsmann szerint ugyanakkor az nem volt szerencsés, hogy a 19 éves Musialának egy vb-n kellett megtapasztalnia, hogy szinte az egész csapat az ő játékától függ. „Remélem, hogy ez nem zökkenti ki az eddig nyújtott jó formájából” – tette hozzá.

A legendás ex-futballista úgy vélte, további tehetségek is vannak a Nationalelfben, akik ugyan még nem érték el saját csúcsteljesítményüket, de „remélhetőleg erősebben térnek majd vissza”.

Read More

Post Comment