Search by category:
Egyéb kategória

Az OĽaNO ragaszkodik a vétóhoz, a Sme rodina még nem vonta vissza a javaslatot

Az OĽaNO ragaszkodik a vétóhoz, de a Sme rodina még nem vonta vissza az előrehozott választással kapcsolatos alkotmánymódosító javaslatát, és annak megvitatása továbbra is szerepel a parlamenti ülés programjában. A program szerint a javaslatról szóló vita szerdán 9 órakor kezdődik.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője megerősítette, ragaszkodnak a vétóhoz, a Sme rodinának így már vissza kellett volna vonnia a beterjesztést.

Juraj Šeliga, a Za ľudí alelnöke ennek kapcsán leszögezte, egy-egy koalíciós partner vétóját eddig mindig tiszteletben tartották a kormánypártok.

Peter Pčolinský, a Sme rodina frakcióvezetője megerősítette, hogy ez a pont továbbra is szerepel az ülés programjában, nem tudott válaszolni arra, hogy visszavonják-e.

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke még a koalíciós tanács hétfői ülése előtt azt nyilatkozta, szükség lenne ilyen alkotmányos eszközre, például arra az esetre is, ha a parlament csütörtökön megvonná a bizalmat a kormánytól. Hozzátette, ellenzi, hogy ilyen helyzetben az államfő „valamiféle átmeneti kormányt” nevezzen ki, amelyre senki se szavazott.

Read More

Post Comment