Search by category:
Egyéb kategória

A Smer május 20-i előre hozott választást javasol

A Smer május 20-i előre hozott választást javasol

Kulcsár Péter

2023. 01. 25., sze – 13:56

Az ellenzéki Smer május 20-i előre hozott választást fog javasolni a parlamentben, és továbbra is elutasítja a szeptemberi választást – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Robert Fico pártelnök.

„A május 20-i dátum mindenkinek ideális, azért is, mert a nyári hónapokban az új költségvetésre összpontosíthatna a kormány, amelyben radikális változtatásokat kell végrehajtani. A kormány programnyilatkozatának kidolgozására is ki lehetne használni a nyarat” – szögezte le. Fico szerint már a júniusi időpont is késői és emlékeztetett, hogy Eduard Heger (OĽaNO) kormányától még a tavalyi év végén vonta meg a bizalmat a parlament. A Smer-SD más, június 30-a előtti választási dátumot is kész támogatni, ha a május 20-ra vonatkozó javaslatát nem fogadná el a parlament.

Fico bírálta, hogy az alkotmánymódosításba nem került be, hogy népszavazással is lerövidíthető a választási ciklus. Az alkotmánynak arra a passzusára hivatkozott, mely szerint a hatalom legfőbb gyakorlója a nép, és azt vagy közvetlenül, vagy a választott képviselőin keresztül gyakorolja. „Számunkra a népszavazás az emberek szent és sérthetetlen joga” – szögezte le, és ragaszkodik hozzá, hogy az előrehozott választásról is dönthessenek az emberek népszavazás útján.

Már csütörtökön megkezdi a parlament az előrehozott választás időpontjáról szóló vitát, ugyanis a törvényhozás szerdán elfogadta az ehhez szükséges alkotmánymódosítást, mely szerint a választási ciklust parlamenti határozattal lehet lerövidíteni.

Read More

Post Comment