Search by category:
Egyéb kategória

Két halottja és négy sérültje van a tragikus kassai autóbalesetnek

Két halottja és négy sérültje van a tragikus kassai autóbalesetnek

Kulcsár Péter

2023. 02. 10., p – 14:21

Kassa |

Péntek délelőtt, Kassa belvárosában került sor arra a tragikus autóbalesetre, melynek során ketten életüket vesztették, négy másik személy pedig sérüléseket szenvedett. Az első pillantásra is vérfagyasztónak látszó balesetben három autó ütközött, egy BMW típusú gépjármű először egy Škodának ütközött, azt követően letarolt néhány gyalogost és végül egy Peugeotnak is nekihajtott. A gázoló férfi sértetlenül szállt ki a volán mögül.

A balesetre a Gorkého úton került sor, mindössze néhány méterre attól, a helyiek által csak körforgalomként emlegetett kereszteződéstől (bár körfogalomra hasonlít, nincs annak minősítve – a szerk. megj.), melyben aznap már történt egy autóbaleset. Míg a kora reggeli baleset során igazából csak két autó koccant össze, a második sajnos sokkal szomorúbban végződött. Szerkesztőségünk tíz perccel az ütközés után érkezett a helyszínre, s ahogy azt az ott tartózkodó szemtanúktól, illetve a helyszínre riasztott tűzoltóktól és rendőröktől megtudtuk, a balesetben három autó ütközött.

Épp az átkelő túloldalán voltam, s hirtelen egy hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Azt láttam, hogy egy BMW típusú gépjármű nagy erővel nekiütközött egy vele szembe haladó Škoda Fabiának. A Škoda az út menti korlátnak csapódott, szó szerint megpördült és rátekeredett. A BMW a „körforgalom” irányába haladt tovább, megcsúszott és az ott található zebrán több gyalogost is letarolt. Azt, hogy milyen sebességgel haladt a BMW sofőrje, nem tudom megmondani, de a megengedettnél biztosan jóval gyorsabban

– közölte lapunkkal az egyik szemtanú.

Mivel egy halálos kimenetelű, nagyon súlyos balesetről van szó, a rendőrök mindkét irányában lezárták a forgalmat, az arra haladókat pedig a félreeső mellékutakra terelték. Ahogy azt Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-parancsnokság szóvivője a lapunknak még a helyszínen elmondta, sem a BMW, sem pedig a Peugeot sofőrje nem fogyasztott alkoholt.

Egyik sofőr leheletében sem találtunk alkoholfogyasztásra utaló nyomokat, a véghezvitt tesztek eredménye mindkét esetben negatív volt. Azt, hogy a Škoda Fabia típusú személyautó sofőrje, aki az ütközésben életét vesztette, illetve a szintén sérüléseibe belehalt gyalogos hölgy fogyasztott-e alkoholt, csak a későbbi vizsgálatok után derülhet ki. A négy sérültet a Louis Pasteur Egyetemi Kórházba szállították. A baleset pontos körülményeit még vizsgáljuk

– közölte lapunkkal a rendőrségi szóvivő.

Read More

Post Comment