Search by category:
Egyéb kategória

Megvertek egy fiatal orvostanhallgatót, amiért ukrán zászlóval vett részt a béketüntetésen

Megvertek egy fiatal orvostanhallgatót, amiért ukrán zászlóval vett részt a béketüntetésen

Mészáros Richárd

2023. 02. 17., p – 11:20

Elsőként a Denník N közölte annak a fiúnak történetét, akit a losonci béketüntetésen előbb vulgárisan, majd fizikálisan is bántalmaztak azért, mert ukrán zászlót terített magára.

A Denník N által közölt, a losonci „békemeneten” készült felvételen az látszik, ahogy egy negyven év körüli férfi dühösen szidja Matúš Géč-cset, aki hátán egy ukrán zászlóval vett részt a tüntetésen. „Takarodj Ukrajnába, a p***ba. És ne mosolyogj, mint egy f*sz, értesz engem?” – hangzott el a férfi szájából.

Mások lökdösni kezdték a fiút. „Próbáld ezt tenni Gyetván, ott rögtön szétvágnak” – mondta egy másik tüntető a húszéves orvostanhallgatónak, aki megpróbálta megértettni a többiekkel, hogy ő is békét szeretne, de Ukrajna oldalán áll.

„Azért jöttem, hogy szabadon véleményt mondhassak. Szabad országban vagyunk, ne támadjanak rám” – mondta. Nem sokkal ezután két férfi a földre vitte, rátérdeltek.

Matúš ezt követően felállt, és folytatta a menetet a többiekkel. A tüntetésről egy sebbel tért haza az arcán. Támadójában egy poltári szakközépiskola angoltanárát vélte felfedezni.

A Denník N-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy az, ami vele történt, nem tántorította el őt attól, hogy további békemeneteken vegyen részt.

Read More

Post Comment