Szép gesztus ez, főleg, mert más lapnak eszébe sem jutott. Hát így rendezzen az ember Oscar-díjas és mindenféle más díjas filmeket, így fáradozzon a kultúra, a művészet felemelése érdekében, hogy agg korában már életjubileuma kapcsán sem kerül be a lapokba! Most mondják meg, érdemes ezeknek filmeket csinálni? Így morfondírozna Menzel… ha élne. Szóval az említett cikk írója hatalmas hibát vétett, amikor pár napja hírül adta a világnak, hogy a rendező 85 éves lett, majd ezt is hozzátette szellemesen: „Talán híresen antibohém életformája is segítette abban, hogy ilyen szép kort érjen meg.”

Tény, hogy Menzelt nem a féktelen bulizásai és botrányai tették híressé, mint a mai celebek zömét, de az örök életet sajnos „antibohém” életformával sem lehet kiérdemelni.

A Magyar Hírlapnak szerencsére már nincs nyomtatott változata, ez az abszurd szülinapi köszöntés online jelent meg, vagyis két kattintással el lehetett volna tüntetni, miután kiderült a kínos tévedés. A szerkesztőség ehelyett úgy döntött, kimagyarázzák magukat. „Az alábbi cikkben Jiři Menzel születésnapjáról szerettünk volna megemlékezni, aki olyan nagy hatással volt a filmkészítésre, a szellemisége itt él velünk, ezért olyan, mintha ma is köztünk élne. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a rangos alkotó évekkel ezelőtt elhunyt, s amennyiben az alábbi, erősen szubjektív megemlékezés esetleg azt sugallná, hogy ezzel nem vagyunk tisztában, ezért elnézést kérünk. Egyúttal, a félreértések elkerülése érdekében, néhány mondatot egyértelműsítünk.”

Hát nem zseniális?! Nos, nem az. Inkább kínos, mint egy erőltetett vicc gyengécske poénja. Ezt később a szerkesztők is belátták és inkább levették a cikket.

Talán önök is sejtik, mekkora a hajtás egy hírportálnál, hogy állandó versenyben vannak, vagyunk a konkurenciával. Emiatt fordulhat elő, hogy egy agyonhajszolt kolléga meg sem nézi rendesen az eseménynaptárt, csak rápillant a nevekre, és már köszönti is a halottat…

Az Új Szónál valószínűleg én vagyok a rekorder a nekrológok írása terén, de a kerek életjubileumukat ünneplő művészeket is legtöbbször én méltatom. Olyanokkal foglalkozom hosszabban, akiket sokan ismernek, vagyis nem a személyes ízlésem dominál az ilyen döntéseknél. És főleg nem a vágyaim. Mert ha így lenne, akkor szombaton bizony felköszöntöttem volna George Harrisont 80. születésnapja alkalmából. Egy olyan fotót tettem volna hozzá, amelyen még a Beatlesben mosolyog, gombafejjel, húszévesen. Most, hogy belegondolok, egy kicsit kíváncsi is lennék rá, mikor és ki venné észre először az „újraélesztést”…