A történet ugyanis bonyolultabb. Ez az elképesztő, színes és erőteljes zenekar ugyanis nem létezik. Csupán egyetlen estére állt össze Pozsonyban, a Szlovák Rádió telt házas koncerttermében, annak apropóján, hogy a város tele volt a múlt héten zajló mesterkurzusokra érkező szaxofonosokkal. Nehéz lenne még egyszer összehozni ezt a felállást, mivel a zenészek 11 országból érkeztek. Napközben neves mesterektől tanultak különböző technikákat, esténként pedig összeültek próbálni a vasárnapi koncertre.

A pozsonyi közönség mára már megszokta ezt a fajta kényeztetést, hiszen hetedik alkalommal rendeztek nekik örömünnepet Saxophobia címmel. Szombaton a mesterek koncerteztek a Prímási palotában, szintén telt ház előtt, másnap pedig beültek ők is a nagyzenekarba – tanítványaiknak hatalmas élmény lehetett ez. Ők másra figyelnek, mint mi, egyszerű halandók, akiknek már maga a látvány is elegendő az ujjongáshoz, és csodálkozva számoljuk össze, hányféle különböző méretű és „keresztnevű” szaxofon van a színpadon (nyolcféle). A legnagyobbat egyébként nemrég szerezte be saját használatra a fesztivál igazgatója, Ladislav Fančovič. Ő az úgynevezett kontrabassz szaxofon, emberméretű hangszer, ketten kellenek a mozgatásához, a hangja pedig olyan, mint a nagybőgőé: öblös, telt, tekintélyt parancsoló, macis, kissé lajháros  – lásd a kettes számú videónkat.

A repertoárt úgy állították össze, hogy ismert művek szokatlan, új színezetet kapjanak az áthangszerelésnek köszönhetően, és hogy kiderüljön: tulajdonképpen egy standard szimfonikus zenekar is összeállítható kizárólag szaxofonokból, és hogy ez a hangszer korántsem csak a jazz-zenében használható.

Ezt az élményt szépen felvezették, először csak négyen álltak a színpadon, a cseh ATAM Saxophone Quartet, akik egy Dvořák-vonósnégyest vettek kezelésbe, majd a Pressburg Saxophone Quartet következett egy olyan művel, amelynek szerzője, Pascal Manolios két éve halt meg Covidban. Ekkor kiderült, hogy ez a hangszer kortárs komolyzene megszólaltatására is tökéletesen alkalmas. A 80 tagú zenekar aztán játszott valcert, Piazzola-művet, Samuel Barber Adagióját és még sok más ínyencséget, de a csúcs Bartók Béla Magyar táncok című szvitjének két részlete volt. Marián Lejava karmester ekkor azt is bemutatta, milyen, amikor a dirigens elfeledkezik magáról és táncra perdül vezénylés közben