Search by category:
Egyéb kategória

Márciusi kitüntetettjeink

Márciusi kitüntetettjeink

szaszifanni

2023. 03. 29., sze – 11:01

Magyarország legnagyobb művészeti-kulturális kitüntetését, a Kossuth-díjat 1948. március 14-én, az 1848-as forradalom százéves évfordulóján adták át először az ország legkiválóbb tudósainak, művészeinek, munkásainak és földműveseinek, akik hozzájárultak az ország újjáépítéséhez. 1965-től csak a művészet és kultúra legkiemelkedőbbjeinek ítélték oda, két-három évente. 1990 óta évente, a kormány előterjesztése után a köztársasági elnök adományozza március 15. alkalmából, és már határon túli magyar kiválóságoknak is.

Az 1948-ban kitüntetettek között volt többek között Bajor Gizi, Somlay Artúr, Déry Tibor és Füst Milán és Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biokémikus. Posztumusz díjat kapott mások mellett Bartók Béla, Derkovits Gyula és József Attila.

Ilyen nagy nevekhez társulhatnak minden évben az új kitüntetettek.

A díjjal járó jutalom összege 2013 óta a Magyarországon bérből és fizetésből élők előző évi (a Központi Statisztikai Hivatal által számított), országos szintű nettó átlagkeresetének hatszorosa. A KSH adatai szerint 2022-ben a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 343 000 forint volt havonta, a Kossuth-díjjal járó összeg tehát 2023-ban 24,7 millió forint.

 

Az alapításkor a pénzdíj mellé babérkoszorú járt, 1991-től a kitüntetettek a jutalom, az okirat és a jelvény mellett egy bronzból készült, aranyozott, Kossuth Lajos alakját formázó emlékszobrot is kapnak.

Kikre lehetünk büszkék 2023-ban?

Kossuth-díjat kapott:

A gútai származású Adamis Anna dalszövegíró olyan legendás Omega-számok, mint a Gyöngyhajú lány, Ha én szél lehetnék, Tízezer lépés, Petróleumlámpa és mint az LGT-nek írt Ezüst nyár, Kotta nélkül, Álomarcú lány és sok-sok más ikonikus zeneszám, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical szövegének szerzője.

Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Magyar Területi Színház, majd a komáromi Magyar Területi Színház, később Jókai Színház tagja, magyar és szlovák filmek karakteres szereplője.

Duba Gyula József Attila-díjas író, az Irodalmi Szemle, majd a Madách Könyv- és Lapkiadó egykori főszerkesztője, szatirikus novellái, irodalmi paródiái mellett a szociográfiai regény műfajában alkotott jelentőset.

Jászai Mari-díjat kapott:

Idén Mokos Attila színművész, a Komáromi Jókai Színház társulatának tagja, kiváló szlovák és cseh filmek díjazott szereplője is átvehette március 14-én azt az állami kitüntetést, amit 1953-ban kizárólag színművészeti díjként alapított a magyar kormány. Névadója Jászai Mari, a drámai színjátszás nagy művésze.

Magyar állami kitüntetést kapott:

Magyarország pozsonyi nagykövete és Magyarország kassai főkonzulja Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin nevében szlovákiai magyar személyiségeknek adott át arany érdemkeresztet Rimaszombatban. A díjazottak: Palenčárné Csáji Ildikó, a Kassai Polgári Klub elnöke, Balajti Lajos, a Tornaljai Városi Hivatal volt vezetője, Halász Gyula, a Garam Menti Néptánc Együttes művészeti vezetője és Zsidó János esperes, nyékvárkonyi plébános.

***

A teljes írás a Vasárnap magazin 2023/13. számában jelent meg

Read More

Post Comment