Search by category:
Egyéb kategória

Zöldet kapott az oktatási reform, minden 3 évnél idősebb gyermeknek jár a hely az óvodában

Zöldet kapott az oktatási reform, minden 3 évnél idősebb gyermeknek jár a hely az óvodában

Bugár Anna

2023. 05. 09., k – 18:54

Pozsony |

A parlament nagy többséggel jóváhagyta az oktatási törvény kulcsfontosságú módosítását, mely az Európai Unió helyreállítási alapjából lehívható több száz millió eurós támogatás megszerzésének egyik feltétele. A jogszabály fő eleme, hogy garantálja az óvodai helyet a három évnél idősebb gyerekeknek.

Az oktatási miniszter által beterjesztett javaslatot csaknem alkotmányos többséggel sikerült elfogadni – a jelen lévő 141 képviselő közül 88-an támogatták, 8-an ellenezték, 40-en tartózkodtak, 5 törvényhozó pedig nem szavazott. Az eredmény ellenére a jogszabály elfogadásához vezető út közel sem volt zökkenőmentes – a tervezetről már a márciusi parlamenti ülésén kellett volna tárgyalni. Ján Horecký megbízott oktatási miniszter azonban saját maga kezdeményezte, hogy napolják el az adott pont megvitatását. Ezt azzal indokolta, nem szeretne kockáztatni egy olyan fontos jogszabályt illetően, amelyen az uniós helyreállítási alap egyik fejezetének kifizetése múlik. Branislav Gröhling (SaS) volt oktatási miniszter tavasszal élesen kritizálta Horecký tervezetét, s tekintve, hogy a kormány nem rendelkezett többséggel a parlamentben, fennállt a veszélye, hogy elbukik a reform. A volt koalíciós pártok újra tárgyalni kezdtek – a második javaslatban számos módosítást eszközölve ugyan –, de végül jóváhagyták a tervezetet.

Alanyi jogon

Az oktatási minisztérium által kidolgozott jogszabály törvénybe foglalja, hogy a 3 évnél idősebb gyerekek jogosultak az óvodai férőhelyre. 2024-től tehát alanyi jogon jár az óvodai férőhely a 4 éves gyermekek számára, 2025 szeptemberétől pedig már a 3 éves gyermekeknek is biztosítani kell a helyet. Ha a jelentkezők száma meghaladja az adott intézmény befogadóképességét, a község feladata helyet találni egy másik óvodában – ideális esetben olyanban, amely szintén a fenntartása alá tartozik –, de ha erre nincs mód, a szomszédos településen. Ez azt jelenti, ha a legközelebbi óvodában nincs hely, a szülő más intézményben is élhet a férőhelyhez való joggal. A minisztérium számításai alapján 2024-től több mint 1300-zal emelkedik a 4 éves gyerekek száma az óvodákban, 2025-től pedig 6052-vel nő a 3 éveseké. Az elemzés szerint tehát körülbelül 7500 új helyre lesz szükség az óvodákban. Az önkormányzatok a következő 2 évben egyéb rendelkezésre álló létesítményekben is működtethetnek óvodát, melyeknek nem kell teljesíteniük a szigorú higiéniai előírásokat. Horecký továbbá azzal érvelt, uniós támogatást lehet igényelni az új férőhelyek kialakítására. Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető kormányfő hangsúlyozta, a helyreállítási tervben 141 millió eurót különítettek el több mint 9 ezer férőhely létrehozására, majd hozzátette, a kapacitás kibővítésére jelenleg is lehet pályázni – 70 millió euró áll rendelkezésre.

A másik fontos terület az inkluzív oktatás biztosítása – a jogszabály úgynevezett támogatói intézkedéseket tartalmaz, melyekhez minden speciális nevelési igényű tanulónak joga lesz. A reform csak az alapokat fekteti le, az viszont már biztos, hogy 2026-tól az államnak minden támogató intézkedést finanszíroznia kell a sajátos nevelést igénylő diákok számára. A jogszabály célja tehát a hátrányos helyzetű, illetve egészségügyi nehézségekkel küzdő gyermekek integrálásának támogatása – például iskolai asszisztensek, pszichológusok, logopédusok és egyéb szakemberek biztosításával, valamint az iskola épületének átalakítását is finanszíroznia kell az államnak, ha azt megköveteli a mozgássérült diák bevonása az oktatási folyamatba.

Bevezető évfolyam

Az óvodapedagógusoknak újabb kötelességet varr a nyakába a törvény – a pedagógiai pályafutásuk megkezdésétől számítva legkésőbb 7 éven belül abszolválniuk kell egy innovációs képzést az óvodapedagógia területén, méghozzá 50–100 óra terjedelemben.

A parlament kedden rábólintott Gröhling módosító javaslatára is, mely szeptembertől az ún. bevezető évfolyam létrehozásával enyhítené a speciális nevelési igényű tanulók kudarcát az iskolában. A volt oktatási miniszter a dokumentumban kiemeli, a nulladik évfolyam megszüntetése és az utolsó óvodai évfolyam kötelezővé tétele után hosszadalmas kommunikációt folytatott az iskolákkal arról, miként lehetne segíteni például a fejlődési zavarokkal és sérült kommunikációs készségekkel rendelkező gyerekek felzárkóztatását. Rámutatott, az oktatási intézmények készen állnak már idén szeptembertől biztosítani a szükséges szolgáltatásokat a bevezető évfolyamban. A politikus szerint ezekben az évfolyamokban kis létszámú csoportokban járnak majd a gyerekek, ahol speciális pedagógusokkal és logopédusokkal dolgoznak a beszéd- és egyéb problémák kiküszöbölésén. Az alapiskolák nulladik évfolyama elsősorban a hátrányos helyzetű – szegregált roma telepekről származó – tanulók beilleszkedését segítette, akik gyakran nem jártak (eleget) óvodába, és nem volt alkalmuk megtanulni az alapvető viselkedési normákat. A bevezető évfolyam nem számít bele a kötelező iskolalátogatási időszakba, s a szülőnek is bele kell egyeznie a tanácsadó központ javaslatába. Az előkészítő évfolyam a fogyatékkal élő tanulók számára lesz elérhető, s beleszámít a tankötelezettségbe is.

Igazolás

Richard Vašečka (Keresztény Unió) módosító javaslata szintén zöldet kapott – egyszerűsödik az iskolai hiányzás igazolása. A jogszabály értelmében a szülő vagy az iskola is igazolhatja az 5 napig tartó összefüggő hiányzást megbetegedés miatt, orvosi igazolásra akkor van szükség, ha a diák ennél hosszabb ideig gyengélkedik. A képviselő elsősorban a túlhajszolt gyermekorvosok válláról venné le az adminisztratív terhet. Az ötnapos határidőt a koronavírus-járvány alatt vezették be, az orvosok többsége szerint a hétvégét beleszámolva egy hét elegendő a gyengébb fertőzés legyőzéséhez. A törvény nem szabályozza, a szülő hány alkalommal igazolhatja a gyerek hiányzását (legfeljebb 5 egymást követő napon), így fennáll a visszaélés veszélye. Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati szakértője a Joj televíziónak múlt héten azt nyilatkozta, az iskola ellenőrizheti a helyzetet: indokolt esetben jogában áll a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalon keresztül orvosi nyilatkozatot kérni a gyermek egészségi állapotáról. Vašečka javaslata az óvodásokkal is számol, esetükben 7 nap hiányzást igazolhat a szülő vagy az intézmény.

Elfogadták még Jana Žitňanská javaslatát is, aki nemrégiben a Za ľudíból a Demokratákhoz igazolt. Az egykori európai parlamenti képviselő kezdeményezésére a szociális munkások is csatlakozhatnak az iskolákban tevékenykedő szakemberekhez. Žitňanská meggyőződése, hogy a szociális tanácsadás az oktatási intézményen belül hozzájárul az oktatási törvényben kitűzött célok teljesítéséhez. A módosítás másik pontja az értelmi fogyatékossággal élő személyekre vonatkozik – lehetővé teszi, hogy az általános iskola utolsó évfolyamában tanulók részt vehessenek a középfokú végzettség megszerzéséhez szükséges külsős vizsgán, méghozzá abban az iskolában, amelybe az adott időszakban járnak.

Read More

Post Comment