Search by category:
Egyéb kategória

Körvonalazódik a szakértői kormány: megvan az új kulturális miniszter

Körvonalazódik a szakértői kormány: megvan az új kulturális miniszter

Czímer Gábor

2023. 05. 10., sze – 18:20

Pozsony |

Mégsem a magyar nemzetiségű Barczi Gyula vezetheti a kulturális tárcát, hanem Silvia Hroncová, a Szlovák Nemzeti Színház korábbi igazgatója lesz a miniszter. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy a hivatalnokkormány bizalmat kapjon a parlamentben.

A sajtóban megjelent információk szerint azért vonták vissza Barczi felkérését, mert 2015-ben egy V. Pál pápát ábrázoló mellszoborról olyan szakvéleményt állított ki, ami szerint a műtárgy csak egy másolat. Ezért az alkotást 24 ezer euróért adta el külföldre az az aukciósház, ahol Barczi most dolgozik. Ezt követően azonban kiderült, Lorenzo Bernini 17. századi művész alkotásáról van szó és a külföldi tulajdonostól egy Los Angeles-i múzeum 30 millió euróért vásárolta meg. Barczit nem tudtuk elérni, szerdán estére azonban világossá vált, hogy a kulturális tárcát Silvia Hroncová, a Szlovák Nemzeti Színház (SND) korábbi igazgatója vezetheti majd. Ahogy az is nyilvánosságra került, hogy a közlekedési minisztériumot Pavol Lančarič, az Orange mobilszolgáltató korábbi igazgatója irányíthatja majd. Az OĽaNO-t vezető Igor Matovič pedig az államfővel, Zuzana Čaputovával való találkozó után elárulta, a törvényalkotásért felelős kormányfőhelyettes tisztsége, amelyet eddig Štefan Holý (Sme rodina) töltött be, a szakértői kormányban nem lesz önálló pozíció, az Ódor Lajos vezette kabinet államtitkári szinten foglalkozik majd a témával. Úgy tudni, az oktatási tárca vezetőjére sincs még jelölt.

A parlamenti pártok tegnapi nyilatkozatai alapján azonban valószínűtlen, hogy a hivatalnokkormány bizalmat kapna a törvényhozásban. Csak az SaS támogatja egyértelműen Ódorékat, a Demokraták, az OĽaNO és Sme rodina nyitva hagyta a kérdést, a Hlas és a Smer pedig már most kijelentette, nem szavaz bizalmat a szakértői kabinetnek.

Mindeközben a parlament házelnöke, Boris Kollár (Sme rodina) ma 9 órai kezdettel összehívta a törvényhozás rendkívüli ülését, amelyet a Fico vezette Smer indítványozott és a Pellegrini-féle Hlas, illetve a Tomáš Taraba körüli képviselői csoport is támogatott. Az ülésen a Smer azt szeretné elérni, hogy a szeptember 30-án esedékes előre hozott parlamenti választást július elsejére vagy 8-ára hozzák. Ehhez a vonatkozó szabályok egyszeri, ám jelentős módosítására lenne szükség. Mindezt az OĽaNO és a Sme rodina is elutasítja.

Read More

Post Comment