Search by category:
Egyéb kategória

Banki ügyfélcsábítás

Banki ügyfélcsábítás

Kulcsár Péter

2023. 06. 11., v – 19:12

A szlovákiai bankok ezúttal sem okoztak csalódást, pontosan azt teszik, amit vártunk tőlük. Míg a betéteseik által felhalmozott pénzből folyósított hiteleiket egyre drágábban mérik, a betéteseikről ezúttal is megfeledkeztek, és csak akkor gondolnak rájuk, amikor már nekik is kezd kínossá válni a helyzet.

Az Európai Központi Bank (EKB) több mint egy éve döntött úgy, hogy a rekordmagas inflációt az eurózónás alapkamat növelésével próbálja meg letörni, azon alapelv alapján, hogy ha drágábban jutunk hitelhez, csökken a fogyasztásunk, a visszafogottabb keresletnek köszönhetően pedig idővel az árszint is stabilizálódhat. Az EKB az elmúlt egy évben ennek megfelelően több hullámban növelte az eurózónás alapkamatot, amire a szlovákiai bankok is rendkívül rugalmasan reagáltak. A hitelkamatokat általában már akkor elkezdték növelni, amikor az EKB csak belengette az alapkamat emelésének a lehetőségét. Így azon sem szabadna csodálkoznunk, hogy míg egy 30 éves futamidejű, 200 ezer eurós jelzáloghitel átlagos éves kamata több mint egy évvel ezelőtt 0,99 százalék körül mozgott, mára eléri a 3,65 százalékot. Első ránézésre ez így nem tűnik soknak, míg azonban az előzőnél a havi törlesztőrészlet 642 euró volt, a másiknál már 913 euró, vagyis a törlesztéssel járó havi kiadások ez esetben 271 euróval nőttek.

Mindezt figyelembe véve az sem meglepő, hogy a pénzintézetek alaposan megszedték magukat. A jegybank felmérése szerint a szlovák bankszektor már az idei év első négy hónapjában majd 329 millió eurós nyereséget halmozott fel, 51 százalékkal többet az előző év azonos időszakában mértnél, miközben a nyereség nagy részét a kamatokból származó bevételeknek köszönhetik. Míg ugyanis a hitelkamatokat több hullámban emelték, a betéti kamatokról valahogy megint megfeledkeztek.

Lassan azonban a betéti kamatok esetében is kezd változni a helyzet. A folyószámlán tartott betétjeink kamatozása ugyan továbbra is csaknem a nullával egyenlő, a lekötött betétek után azonban néhány pénzintézet már többet fizet, mint egy évvel ezelőtt. A Prima banka például egy évvel ezelőtt az öt évre lekötött betét után a Hospodárske noviny gazdasági napilap összesítése szerint 0,90 százalékos éves kamatot fizetett, ami mára 2,80 százalékra nőtt. A Szlovák Takarékpénztár a három évre lekötött betéti kamatát ugyanekkor 0,1-ről 1,50 százalékra növelte. Ez persze továbbra is nevetségesen alacsony, az infláció ugyanis meghaladta a 15 százalékot, vagyis továbbra is bőven ráfizetünk, ha bankban tartjuk a pénzünket. A pénzintézetek ráadásul ezúttal sem emberbaráti szeretetből dobnak oda pár centtel többet az ügyfeleiknek. Egész egyszerűen csak az történt, hogy manapság már jóval drágábban és nehezebben jutnak pénzhez az Európai Központi Banktól, így inkább a betéteseiket igyekeznek megtartani azzal, hogy valamivel többet ígérnek nekik. A tét ugyanis nem kicsi. A betétesek nagyjából 42 milliárd eurót tartanak a szlovákiai pénzintézetekben, ebből 28 milliárd eurót folyószámlán helyeztek el, vagyis gyakorlatilag ingyen bíztak rá a bankokra. Ekkora összegért már valóban megéri fűt-fát ígérni az ügyfeleknek, főleg, ha végül úgyis ez utóbbiak fizetnek rá az egészre, míg a bankok tovább növelhetik a nyereségüket.

Read More

Post Comment