Search by category:
Egyéb kategória

Többen nyaralnak utazási irodákkal, de még mindig nem elegen 2019-hez képest

Többen nyaralnak utazási irodákkal, de még mindig nem elegen 2019-hez képest

Kulcsár Péter

2023. 06. 11., v – 19:07

A szlovákiai utazási irodák tavaly ugyan megháromszorozták az ügyfélszámukat és a bevételeiket az előző évhez képest, azonban még így sem sikerült visszatornászniuk magukat a világjárvány előtti szintre – derül ki a Statisztikai Hivatal felméréséből. Hogyan változtak az utazási szokásaink?

„A szlovákiai utazási irodák szolgáltatásait tavaly csaknem 670 ezren vették igénybe. Bár háromszor annyi ügyfelük volt, mint egy évvel korábban, ez még mindig csak 60 százaléka a 2019-es, vagyis a világjárvány kitörése előtti szintnek” – mondta el lapunknak a most közzétett elemzésükre hivatkozva Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője, hozzátéve, hogy 2019- ben még közel 1,1 millió ember utazott szervezett formában.

Kedvelt célpontok

Az utazási irodák szolgáltatásait főként a külföldre utazó szlovákiai turisták vették igénybe: a fent jelzett 670 ezer ügyfél nagyjából 70 százaléka, vagyis mintegy 450 ezren. Az utazási irodákkal külföldön nyaralók körében Törökország, Görögország és Horvátország számítottak a legnépszerűbb úti céloknak, a sorban Csehország, Egyiptom, Olaszország, Ciprus és Bulgária következik. Az említett országok közül azonban csak Csehország, Egyiptom és Ciprus esetében sikerült már túlszárnyalni a járvány előtti látogatottsági adatokat. A legkedveltebb úti célok közül a 2019-es évhez képest a leglátványosabb, közel 70%-os visszaesést Bulgária esetében mérték. Ezzel szemben például a Maldív-szigetekre hatszor több szlovákiai turista utazott, mint a járvány előtti időszakban.

Növekvő önállóság

„A hagyományos nyári üdülési célpontok esetében az előző évhez és a járvány előtti időszakhoz képest is csökkent az utazási irodákkal nyaralók száma. Ez a tendencia az egyéni, nem szervezett utazások növekedésével függhet össze, egyre többen rendelik meg ugyanis az útjukat interneten keresztül közvetlenül a kiszemelt szállodánál vagy egyéb szállásszolgáltatónál” – mondta el Morháčová. Az utazási irodák által elérhető leglátogatottabb úti célok listáján emiatt egyre nagyobb szerepet kapnak az egzotikusabb üdülőhelyek, például a Maldív-szigetek, Egyiptom, Tunézia, az Egyesült Arab Emírségek, Omán és Jordánia. A leglátványosabb javulást tavaly egyébként Jordánia érte el.

Egynapos külföldiek

Tavaly megnégyszereződött a szlovákiai utazási irodákon keresztül Szlovákiába érkező külföldi látogatók száma is, elérve a 121 ezret, ami azonban még mindig csak harmada volt a 2019-es adatoknak. A külföldi látogatók az éjszakai tartózkodás nélküli egynapos kirándulásokat részesítették előnyben, ami az összes érkezés 85%-át tette ki. A legtöbben Ausztriából érkeztek, a sorban pedig az Egyesült Államok és Franciaország következik. Ez a három ország adta a szlovákiai utazási irodákkal érkező külföldiek több mint 60%-át.

A szlovákiai családok a Szlovákián belüli útjaikhoz csak kivételes esetekben veszik igénybe az utazási irodák szolgáltatásait, ennek ellenére a belföldi turizmusban is nőtt a szervezetten utazók száma. Tavaly az utazásnak ezt a módját 81 ezren vették igénybe, a felével többen az egy évvel korábbinál. A szervezett módon utazó belföldi vendégek száma még a világjárvány előttit is nagyjából a tizedével haladta meg, miközben a legtöbben Zsolna, Eperjes és Pozsony megyét választották.

Nőttek a bevételek

A szervezett turisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások összbevétele az előző évhez képest tavaly megháromszorozódott, elérve a 654 millió eurót, ami már a 2019-es bevételektől is csak 13 százalékkal maradt el. A bevételeik több mint 90%-át a külföldre utazó szlovákiai turistáknak köszönhetik

Read More

Post Comment