Search by category:
Egyéb kategória

Rendhagyó éjszaka a Terror Háza Múzeumban

Rendhagyó éjszaka a Terror Háza Múzeumban

Horváth Bianka

2023. 06. 19., h – 10:19

Az igazi hősökről és a kommunista diktatúra valódi történetéről szóló rendhagyó történelemórákkal és Slachta Margit szerzetesnővér, az első magyar női parlamenti képviselő életét bemutató tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket a Terror Háza Múzeumban – olvasható a múzeum pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A tájékoztatás szerint a rendhagyó történelemórák és tárlatvezetések során a múzeumban látogatók többek között megtudhatják, hogy a százmillió ember halálát okozó kommunista diktátorokkal szemben kik voltak azok a valódi hősök, akik bátor kiállásuk miatt a diktatúra áldozataivá váltak, vagy éppen 1956-ban életüket adták a magyar szabadságért.

A programsorozat részeként a Terror Háza Múzeumban szervezett rendhagyó történelemórák Békés Márton Mansfeld Péterről szóló előadásával kezdődnek, majd Farkas Sebestyén Marxista-leninista reneszánsz című, ezt követően pedig Lakatos Dorina Csillaghullás ’89 című előadásaival folytatódnak.

A Múzeumok éjszakáján, június 24-én 18 órától hajnali 2 óráig várják a helyszínre látogatókat. A programra szóló jegyek a Terror Háza Múzeum jegypénztárában vagy a www.jegymester.hu oldalon válthatók meg – áll az összegzésben.

(mti)

Read More

Post Comment