Search by category:
Egyéb kategória

Nemcsak a pecások, a kikapcsolódásra vágyók paradicsoma is a battyáni Mosó-tó

Nemcsak a pecások, a kikapcsolódásra vágyók paradicsoma is a battyáni Mosó-tó

Németi Róbert

2023. 07. 24., h – 10:37

Battyán |

Újra fénykorát éli a Bodrogköz dél-keleti csücskében elterülő Battyán település egyetlen, máig ki nem száradt tava, a Mosó-tó. A tó sorsáról gondoskodó Mosótó polgárit társulás, a helyi önkormányzat, az aktivisták és a társulást támogatók igyekezetének köszönhetően egyre többen keresik fel a helyiséget. A tóra elsősorban a pacások járnak, de azok is megtalálják a helyüket, akik egy békés, csendes sétára vágynak.

A kelet-szlovákiai Bodrogköz dél-keleti csücskében elterülő Battyánban nagy valószínűséggel emberemlékezet óta komoly hagyománya van a halászatnak, horgászatnak. Ez elsősorban a falu elhelyezkedésének köszönhető, ugyanis a kistelepülés közelében kanyarog a közeli Ukrajnából eredő Latorca folyó és annak számos holtága, illetve hozzá jóval közelebb, a  falusi kertek végében több tó, de legfőbbképpen az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Mosó-tó is található. Míg a környező tavak többsége mára már teljesen kiszáradt, a felül említett, eredetileg mintegy 11, de napjainkban már csak 2 hektáron elterülő Mosó-tó is viszonylag nagy vízfelülettel büszkélkedik. A 2000-es évek elején még a meder szinte teljes egészében volt némi víz, azonban a helyi önkormányzattal együttműködő Mosótó polgári társulás két gáttal zárta el a tó déli részét a víz megszorítása, afféle felduzzasztása érdekében. Bár az átalakítás a kezdetekben talán nem aratott olyan sikert, mint amilyenre az ötletgazdák vágytak, jelenlegi állapota túlzás nélkül mondva szemet gyönyörködtető, léleksimogató látványt nyújt a parthoz érkezőknek. Mivel édesanyám battyáni születésű, gyerekkoromban én is rengeteg időt töltöttem ezen a vízparton. A nyári szünidőben nagyapámmal és keresztapámmal többször is ott pecáztam, de azokra az évekre is jól emlékszem, amikor télen a befagyott vízre mentünk korcsolyázni. Az idősebb lakosok biztosan emlékét őrzik azoknak az éveknek is, amikor a tóban már csak helyenként volt víz, s valószínűleg azokra a több tíz méter magas nyárfákra is jól emlékeznek, amelyek párhuzamosan kopírozták a partvonalat.

Felpezsdült az élet

A gátaknak köszönhetően a tó Királyhelmec felőli részében sikerült annyi vizet megszorítani, hogy az elmúlt évek során egyszer sem száradt ki, a halállomány folyamatosan pótlásának köszönhetően pedig a horgászok is visszatértek a tó vizéhez. „A Mosó-tó jelenlegi állapota és a benne található élővilág az előző években véghezvitt kemény munka eredménye. A vizet mesterségesen tartjuk fenn, de természetesen a tó partjáról és a környezet ápolásáról sem feledkezünk meg. A sokak által hiányolt nyárfákat – melyek látványa valóban feledhetetlen –  betegség miatt kivágtuk és új cserjékkel pótoltuk. A tó tisztán tartását, a víz szükség szerinti szivattyúzását, a terület gondozását és a halállomány pótlását a hozzánk járó horgászoktól beszedett tagságiból, valamint a helyi önkormányzat és a minket támogatók jóvoltából biztosítjuk. Nemrégiben egy megyei pályázatba is bekapcsolódtunk, ahol a helyi képviselők közbenjárásával egy kisebb támogatást is kaptunk újabb fejlesztésekre. Jó úton haladunk, de ha megnézzük a határon túli szomszédainkat, akkor bizony még van hová fejlődnünk. Ettől függetlenül hatalmas öröm számunkra, hogy a tavon a szó szoros értelmében újra felpezsdült az élet: hogy egyre többen jönnek hozzánk pecázni, sétálni, vagy csak leülni és gyönyörködni a tájban. Azt hiszem, hogy a helyiek nevében is beszélek, amikor azt mondom, hogy a Mosó-tó a falu igazi büszkesége. Éppen ezért nagy becsben tartjuk, és csak azt reméljük, hogy a következő generáció is legalább ennyire szeretni fogja, ezért mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy jó példát mutassunk” – közölte lapunkkal Bajusz Zsolt, a Mosótó polgári társulás elnöke.

Gazdag kínálat

Míg a tó vizében korábban csak a battyáni lakosok vagy a faluhoz valamilyen szálon kötődők horgászhattak, az elnök magyarázata szerint már az “idegeneket” is beengedik. „Kis lépésekkel haladunk előre, de mindenképp előre. A folyamatosan növekvő költségek miatt sajnos a mi kiadásaink is nőnek, éppen ezért – de nem csak ezért – úgy véljük, hogy a tó jövőbeli fenntartásának érdekében a tágabb közönség felé is nyitnunk kell. Voltak már nálunk látogatók számos más országból, de épp az előző napokban egy Franciaországból Magyarországra költözött úriember jött el hozzánk. Egy békés hangulatú, nádas tóban szeretett volna horgászni, azt hiszem, hogy nálunk megtalálta azt, amit keresett” – tette hozzá Bajusz Zsolt. A tó vizébe utoljára idén márciusban telepítettek új halállományt, melynek során nagyjából fél tonnányi halat engedtek a vízbe. Az itt horgászók rendszerint pontyot, tükörpontyot, kárászt, harcsát, törpeharcsát vagy amurt akasztanak meg, a vándormadarak által pedig egy olyan halfaj is elterjedt a tó vizében, amilyennel a battyáni vizekben eddig senki sem találkozott.

Read More

Post Comment