Több ezren tüntettek az oktatás jövőjéért Budapesten
2023. 09. 15., p – 22:07
Pénteken, a demokrácia napján diákok, tanárok, civilek tüntettek az oktatás jövőjéért Budapesten.
A Margit híd budai hídfőjénél gyülekező tömeg átvonult a Kossuth Lajos téren felállított színpad elé, ahol a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) zászlóját helyezték el. A tömegben feltűnt számos ellenzéki politikus és aktivista, többek között Tordai Bence (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hadházy Ákos (független), valamint Pankotai Lili diákaktivista.
A tömeg előtt Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom aktivistája hatalmi elnyomásróló és bosszúálló státusztörvényről beszélt. Hozzátette, az eddigi tiltakozásoknak alig van eredményük, de sikernek tekinti a tanárok-diákok-szülők összefogását, valamint a nemzetközi figyelmet, amit kiváltottak az eseményeik.
Megpihenni továbbra sem szabad, mert a magyar kormány eltapossa a gyengéket, bátorítja az intézményes rasszizmust, miközben a kiváltságosokat kordonokkal zárja el – hangoztatta Törley Katalin.
Szendrei Zoltán, a PDSZ országos választmányi tagja a rendezvényen bejelentette, hogy az alacsony fizetés miatt elhagyja a tanári pályát, ám a maradók érdekében a bérek emelését és a munkaterhek csökkentését követelte. Sürgette emellett az oktatásra fordított költségvetési keret növelését, valamint önálló oktatási minisztérium felállítását hozzáértő tárcavezető irányításával.
A rendezvény végén a résztvevők a Fridays for Future mozgalom klímatüntetéséhez csatlakozva a Lánchíd irányába vonultak tovább.
A két demonstráció résztevőinek találkozása után az egyesült csoportok elindultak az Alagúton át a túloldalon felállított színpadhoz, ahol elhangzottak a szónokok beszédei.
A tüntetés hivatalos vége után többen elindultak a Karmelitához, az odavezető lépcsők tetején rendőrök állták útját a tüntetőknek. Egy idő után a diákok elkezdték tolni a rendőrsorfalat, végül a tüntetők lementek a lépcsőről, de máshol is rendőrsorfallal találták szembe magukat.
(Telex, MTI)