Search by category:
Egyéb kategória

A Szövetség talpon maradt és dolgozni akar (reakció Bugár Béla: Maszatolás felsőfokon véleménycikkére)

A Szövetség talpon maradt és dolgozni akar (reakció Bugár Béla: Maszatolás felsőfokon véleménycikkére)

Mészáros Richárd

2023. 10. 04., sze – 20:05

Annak a tudatában írom-e sorokat, hogy nagyon sok ismerősöm, barátom, politikai harcostársam a cikk megjelenése esetén azt fogja mondani nekem: nem kell már Bugár Bélára reagálni. Hagyjuk őt megtévedt világában vagdalkozni, a választás megmutatta, már úgy sem képes másra … Mégis tollat ragadok, mert mindig is feladatomnak tartottam az arrogancia, a hamisság és a csúsztatások elleni küzdelmet.

Először is érdekes jelenség, hogy Bugár szerint a „Szövetség nehezen létrehozott egységét Berényi és Forró szétverték.” Mondja ezt az az ember, aki 2007-ben az MKP-ban demokratikus választás után elvesztette pártelnöki tisztségét, és emiatt 2009-ben hiúságból és/ vagy más indíttatásból létrehozta a Most-Híd vegyes pártot, szétverve ezzel nemcsak az MKP-t, hanem az egész szlovákiai magyar közösséget is. Emlékszünk még ugye a 2010-es választási programjukra: mindegy, hogy az orvos nemzetisége milyen, ha jól gyógyít. Mindegy, hogy a pék nemzetisége milyen, ha jó a kenyere. Elindult egy folyamat, ami már a 2020-as választásra is beért, ’23-ban pedig újra felerősödött: mindegy, hogy a politikus nemzetisége milyen, ha ugyanazt mondja a migránsokról, az ukránoknak való fegyverszállításról vagy az LMBTQ-kérdésről, akkor rá szavazok, és nem a magyarokból álló pártra. Nem tagadva, hogy a Most-Hídnak voltak kormányzati eredményei, Bugár Béla történelmi felelőssége óriási. A szlovákiai magyar választók egy jelentős részének megteremtette az utat (hidat), hogy lehet jó választás nem magyarokból álló pártra is szavazni. 2010 után sokan megállapították, hogy a Most-Híd a szlovákiai magyar választók hídja a magyar párttól a szlovák pártok felé. Ez most 2023-ban igazolódott be a leginkább. Valóban sok magyar a Smerre, a Progresszív Szlovákiára és az OĽaNO-ra is szavazott, ennek is köszönhetően a Modrí–Most-Híd pedig megsemmisült. A számok azonban azt is mutatják, hogy Bugár valótlant állít akkor is, amikor azt mondja, hogy a Híd választói nem szavaznak a Szövetségre, mert abból távozott néhány hidas vezető. Nézzük a tényeket: Pandy Péter, a Szövetség OT-elnöke a Híd-platformból 10 834 preferenciaszavazatot kapott, a Híd-platform további tagjai: Želinsky Jozef 5626-ot, Andruskó Imre 4857-et, Pál Attila, a Híd-platform elnöke 3952-t. Ezzel szemben Sólymos László, a Modrí–Most-Híd második számú jelöltje 2439 szavazatot szerzett. Bugár állítása tehát hamis. A Szövetségnek sokkal több hidas szavazója akadt, mint magának a Modrí–Most-Hídnak. Nyilvánvaló, hogy ezen felsorolt preferenciaszavazatok mögött MKP-sok is találhatóak. Ami azt is bizonyítja, hogy a gyűlölet nem a Szövetségen belül és a Szövetség választóinál található, hanem annál, aki nem bír megbirkózni azzal a ténnyel, hogy a Modrí–Most-Híd 2023-ban megsemmisült, az MKP, a Híd és az Összefogás pedig tovább él a Szövetségen belül. Bugár írásában számomra a csúcs a következő mondat: „Ideológiai alapon nem szabad kizárni egy magyart sem a »közös pártból« …” Ez az igazán elhíresült bugári harmadik mondat, de úgyis fogalmazhatok, Bugár vizet iszik és bort prédikál. Igen, neki, nekik csak annyit kellett volna tenniük, hogy elfogadják: az MKP-platform saját kvótájában az utolsó helyre felveszi Gyimesi Györgyöt, bővítve ezzel a Szövetség erejét. Ezzel szemben Bugár utasítására Sólymos 2439 szavazattal és Rigó 1034 szavazattal meg akarták tiltani az MKP-platformnak, hogy listájára vegye Gyimesi György volt parlamenti képviselőt, aki kapott 31 351 szavazatot. Emellett írásában ő is elismeri, hogy a Szövetség szavazati növekményének „egy részét Gyimesi hozhatta”. Tehát szükség volt rá. Sólymosék tehát távoztak, bementek Dzurinda alá, és elindultak ellenünk a választáson azzal az egyetlen céllal, hogy a Szövetség ne jusson be a törvényhozásba. Ha valaki ebben kételkedik, akkor idézem Mikuláš Dzurinda szeptember végi Facebook-bejegyzését: „ … rezignácia strany Modrí–Most-Híd by výrazne posilnila šance Aliancie …” „Igazán nemes célkitűzés”, gratulálok hozzá! Apropó, megkérdezte már valaki Sólymostól, Simontól meg Ravasz Ábeltől, hogy volt „együttműködő” hidasként miért nem együtt indultak a választáson, miért nem egy listán szólították meg a magyarokat? A válaszuk erre is biztosan az lesz, hogy Berényi meg Forró miatt … Zárójelben megjegyzem azt is, ha van, amiben jogosan kritikusak lehetünk a média egy részével (beleértve az Új Szót is) az az, hogy fenntartották azt a látszatot, hogy 3 egyforma erejű, veszekedős párt küzd a magyarok szavazataiért. Az eredmény bebizonyította, amit már szeptemberben is látni lehetett, hogy nem ez volt a valóság. De térjünk vissza Bugárhoz, aki írásában megállapítja, hogy a Szövetségen belül szemléletváltásra van szükség, és alakítsuk át magunkat egy új Hídra! Köszönjük a tanácsát, de ezt nem fogjuk megtenni, erre nincs szükség! Ugyanis a Híd józanabbik és együttműködő része a Szövetségen belül maradt, és jelentősen hozzájárult a 130 183 szavazat megszerzéséhez. (pl. Dr. Chomča Ervin közkedvelt galántai orvos, vegyes házasság gyermeke nagyon odatette magát a Híd-platform részéről a jó eredmény érdekében.) Ugyanakkor a Szövetségben meghatározó helye van az MKP-soknak és természetesen az Összefogásnak, Gyimesi Györgynek és mindenkinek, aki nem arrogánsan diktálni akar a másiknak, hanem a közösség érdekeit szem előtt tartva tenni akar. A mostani parlamenti választás után egyedül a Szövetség maradt talpon. Bugár Béla hagyhatná végre, hogy ez a gyűjtőpárt, amelyben hidasok is vannak, teljes erőbedobással a magyarokért, illetve a Dél- és Kelet-Szlovákiában élő emberekért dolgozhasson. Remélem, nem nagy kérés.

Read More

Post Comment