Search by category:
Egyéb kategória

Nincs alku a színészek és a stúdiók közt

Nincs alku a színészek és a stúdiók közt

Juhász Katalin

2023. 10. 14., szo – 15:55

Megakadtak az egyeztetések a hollywoodi stúdiókat, valamint a legnagyobb streamingszolgáltatókat tömörítő szövetség, az AMPTP és a színészcéh között.

A Variety című lap arról ír, hogy az előbbiek szerint túlságosan nagy szakadék tátong a két fél törekvései között, míg a színészek úgy vélik, az AMPTP kifejezetten erőszakos taktikával nyomul, és ahelyett, hogy megfontolnák a színész-szakszervezet (SAG-AFTRA) ajánlatát, inkább felállnak a tárgyalóasztaltól, és távoznak.

A színészcéh mélységes csalódásként jellemezte a tárgyalásokat, és arra biztatja a szakszervezet tagjait, hogy ismét foglalják el a sztrájkolók közt a helyüket szolidaritásuk jeleként. „Jóhiszeműen tárgyaltunk velük annak ellenére, hogy a múlt heti ajánlatuk egészen sokkoló volt: kevesebbet kínáltak, mint a sztrájk előtt” – áll a SAG-AFTRA közleményében.

A mesterséges intelligencia használata terén sem jutottak dűlőre, úgy vélik, hogy a stúdiók álláspontja nem egyértelmű ebben a témában sem, amely a színészcéh szerint az AMPTP egész taktikáját jellemzi. „Ugyanazt a bukott stratégiát alkalmazzák velünk szemben, amit a WGA-val (a forgatókönyvírók céhe – a szerk.) szemben is: félrevezető információkkal próbálják megtéveszteni a tagjainkat, hogy megingassák őket a szolidaritásukban, és nyomás alá helyezzék tárgyalóinkat. De ahogy az írók, a mi tagjaink is okosabbak ennél, szóval nem tudnak átverni minket” – idézi a lap a közleményt.

Az utóbbi napokban sokan abban reménykedtek, hogy ha már egyszer az írókkal megegyeztek a stúdiók, akkor a színészekkel is gyorsan sikerül megállapodásra jutniuk, mivel hasonló követeléseik vannak, mint amiket a forgatókönyvírók már el tudtak fogadtatni. Ám a színészek szakszervezete jelenleg nem számít gyors megegyezésre. Szerintük a forgatókönyvírókkal ellentétben ők sokféle előadót képviselnek – filmszínészeket, táncosokat, kaszkadőröket –, és mindegyiküknek speciális, testre szabott igényei vannak, amelyekkel részletekbe menően foglalkozni kell, méghozzá minél hamarabb.

A sorozatok aranykora tehát egyelőre nem tér vissza, és a tervezett filmforgatások is tovább csúsznak a sztrájk miatt. 

Read More

Post Comment