Search by category:
Egyéb kategória

Jövőre súly alapján fizetnek majd a hulladékszállításért Bősön

Jövőre súly alapján fizetnek majd a hulladékszállításért Bősön

Kürthy Judit

2023. 11. 01., sze – 13:01

Bős |

A legutóbbi testületi ülésen elhangzott, hogy a jelenlegi szemétszállítással szemben egy teljesen új rendszert vezetnének be a városban.

A kivitelezéshez még szükség lesz egy új rendelet elfogadására, melyre az idei év utolsó testületi ülésén kerül majd sor. Ám az előzetes tervek szerint már januárban, vagy akár februárban biztosan bevezetnék a háztartási hulladék súlya alapján történő díjszabását.

A gyakorlatban a program úgy valósul meg, hogy szolgáltató a kukákat egy chipes rendszerrel látja el. Kialakítanak egy adatbázist, melyben regisztrálva lesz, hogy egy-egy fő, illetve háztartás mennyi szemetet termel és ez alapján történik majd az év végi elszámolás is. Ennek előnye, hogy aki kevesebbet szemetel, kevesebbet fizessen és az a lakos, aki pedig többet, fizesse meg a többletsúlyt is. Jelenleg lakosonként 40 euró a szemétszállítási díj Bősön.

A jövőben csak a bechippelt szeméttárolókat fogja felemelni a kukásautó, melyeken a chip egy-egy személyhez lesz párosítva. Amennyiben a súly az év végén nem haladja meg a 40 eurót, nem kell ráfizetnie a lakosoknak, de ha magasabb, akkor ki kell fizetniük a keletkezett különbözetet.

„Egy családi háznál többnyire egy kuka van, de van olyan hely is, ahol öt kuka is van kint. A város fizet rá erre jelenleg. Valószínűleg még az év végig megjelennek azok a szakemberek, akik beszerelik majd a chipeket a kukákba. Szeretnénk a rendszert igazságosabbá tenni”

– mondta el a plénum előtt Mészáros Árpád, Bős alpolgármestere.

„Ehhez a rendszerhez elsősorban technológia kell, amit a szolgáltató már tud biztositani. Ez egy jó dolog, amit nekünk is be kell vezetnünk és reméljük, hogy az emberek hozzáállása is megváltozik majd. Jelenleg 22 000 eurót fizetünk havonta csak a hulladék elhelyezésére és elszállítására. Ez egy óriási összeg. Akármennyi pénzt is szedtünk eddig, mindig csak ráfizettünk. A kényszer is rávisz minket arra, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel”

– fűzte hozzá Fenes Iván polgármester.

Sokan vannak olyanok is, akik a szeméttárolók mellé még zsákokat is elhelyeznek, ez sem okoz majd problémát a elszállításkor. Ilyenkor először kiöntik azt, ami a kukában összegyűlt, aztán helyezik bele a zsákot az üres kukába, így adódik össze a szemét súlya. Ez akármilyen műanyag zsák lehet majd, nem kell külön fizetni érte. Az új rendszer előnye, hogy nem lesz majd olyan súly, aminek ne lenne gazdája. A városvezetés azt reméli, hogy ezentúl kétszer is meggondolják majd a lakosok, hogy mit tesznek a kukába és mit visznek el a gyűjtőudvarra.

A családi házaknál egyszerűbb lesz a szisztéma, mert azokhoz többnyire egy-egy szemétgyűjtő tartozik. Olyan lakásoknál okozhat ez nagyobb fejtörést, ahol a tömbházak előtt csak egy-egy nagyobb hulladéktároló van. Itt mindenképpen szükség lesz arra, hogy a lakosok egymás közt értekezzenek és megbeszéljék, pontosan hány fő használja.

„Lehetséges az is, hogy a lakások külön kukákkal rendelkezzenek, ami egyenként 120 literes. Ha a nagyokról, a 1200 literesekről beszélünk, akkor azt el kell osztaniuk egymás közt, hogy mennyien tartoznak oda. Be is zárhatják majd a saját kukájukat, hogy más ne tudjon beletenni semmit. Például, ha négy lakásról beszélünk, lakásonként két-két fővel, akkor összesen nyolc személy osztozik egy 1200 literes kukán, ez fejenként 40 euróval számolva 320 eurónyi kredit. Ha ez az összeg nem lesz elég a szemétszállításra az év végén, akkor a különbözetet egymás között fel kell osztaniuk és befizetniük”

– magyarázta el lapunknak Mészáros Árpád.

Az új rendszer bevezetésének konkrétumairól az év végi utolsó testületi ülést követően mi is beszámolunk.

Read More

Post Comment