Search by category:
Egyéb kategória

Érdemes időben megváltani a 2024-es gombaszögi jegyeket

Érdemes időben megváltani a 2024-es gombaszögi jegyeket

Vataščin Péter

2023. 11. 16., cs – 19:37

Gombaszög |

A jövő évi Gombaszögi Nyári Tábor fellépőinek többsége már megvan, ám a neveket csak a jegyvásár decemberi elindítása után jelentik majd be. A Sine Metu Egyesület muzeális gyűjteménye több műtárggyal bővült.

Az összes eddigi esemény közül a 2023-as Gombaszögi Nyári Tábor volt a legsikeresebb rendezvény, ugyanis a vendégéjszakák száma meghaladta a 40 ezret, míg az egyéni látogatók száma 12 ezer fő fölött volt – közölte lapunkkal Nászaly Gábor, a tábor főszervezője. Úgy gondolják, a belépési kedvezmények mellett az erős zenei program is kihatott ezekre a számokra, az pedig külön örömet okozott nekik, hogy sokan idén először látogattak el a fesztiválra.

Fejlesztések a láthatáron

Ami a helybeli infrastruktúrát illeti, több fejlesztésben is gondolkodnak az idei tanulságok alapján. Nagyon népszerű szálláshellyé vált a Darázs réten található Coburg-kemping, mivel vízszintes terepen, árnyékban található a helyszín, amely emellett éjszaka eléggé csendes, ugyanakkor közel van a fesztivál színhelyéhez. Nászaly elmondta, valószínűleg csak 2025-re, de mindenképpen fejleszteni fogják ezt a környéket. Ezzel együtt az Andrássy-kempinget jobban be szeretnék kapcsolni a fesztivál vérkeringésébe. 2024-től tovább fogják csökkenteni a sátorhelyek számát, egészen pontosan 100-ban maximalizálják azt. A későbbiekben akár új programhelyszín is lehet majd itt külön színpaddal és vendéglátóegységekkel.

Érdemes gyorsan jegyet váltani

Új rendszeren keresztül fog zajlani a jegyértékesítés, azonban az inforatikusok még dolgoznak ezen. A főszervező mindenesetre azt reméli, hogy „a Mikulás” már sokakat bérlettel lephet meg. Az elmúlt évek hagyománya szerint ezúttal is jelentős kedvezményekre lehet számítani, ám ezt most nem az életkorhoz vagy a lakhelyhez kötik, hanem azok járnak majd a legjobban, akik a leghamarabb megvásárolják a jegyeket.

Műtárgyak és műemlékek

A közvetlenül a tábor helyszíne mellett az elmúlt években felújított Andrássy-kúriában Orosz Örs, a Sin Metu vezetője bemutatta azokat a műtárgyakat, amelyekkel bővült az egyesületi múzeumuk. Mind között az egyik legexkluzívabb az a paténával is ellátott gótikus aranyozott ezüstkehely, amelyet a csoltói származású Šálek Csaba ajándékozott az egyesületnek. Erről a tárgyról eddig nem tudott a szakma – hangsúlyozta Orosz. Emellett és többek között még egy 17. és 19. századi kehely, két koraújkori vallási témájú könyv, a kastély eredeti berendezési tárgyát jelentő 19. századi réz sütőrforma, egy közép- vagy koraújkori bányászék is az egyesület birtokába került. Orosz Örs legvégül egy 1522-es datálású arany dukátot is bemutatott. A kelyheket néhány héten belül elhelyezik a tárlatukban, s jövőre ezeket is meg lehet majd tekinteni. A műtárgyakkal kapcsolatban még elhangzott, hogy több ezer eurós értéket jelentenek ezek az adományok, amelyeket továbbra is várnak azzal a kitétellel, hogy szerződésben garantálják a megtartásukat, majd restaurálják, végül pedig ki is állítják őket.

A gombaszögi pálos kolostor kapcsán Orosz Örs elmondta, idén a szlovák kulturális tárca támogatásának köszönhetően folytatták a konzerválását, s ha az időjárás engedi, a nagy falszakaszra még az év vége előtt visszakerülhet a második gótikus ablak is

Pénteken, november 17-én ingyenes nyílt napot tartanak Gombaszögön. Nemcsak a kolostort, hanem a kúriát is megtekinthetik az érdeklődők. Az elős vezetett bejárás 13:15-kor, a második pedig az első vége után kezdődik majd.

Read More

Post Comment