Search by category:
Egyéb kategória

ENSZ: meghaladta a tízezret Ukrajnában a civil halálos áldozatok száma

ENSZ: meghaladta a tízezret Ukrajnában a civil halálos áldozatok száma

Mészáros Richárd

2023. 11. 21., k – 19:59

Meghaladta a tízezret Ukrajnában a civil halálos áldozatok száma az orosz hadművelet tavaly februári kezdete óta – közölte kedden az ENSZ Emberi Jogi Hivatala.

A világszervezet ukrajnai emberi jogi missziója, amely országosan több tucat megfigyelővel dolgozik, ugyanakkor jelezte, hogy a civil halottak száma a hivatalosnál „jelentősen nagyobb” lehet tekintettel arra, hogy a halálesetekkel kapcsolatos hitelesítési munka még folyamatban van. Ez magában foglalja az orosz invázió első hónapjait, amikor heves harcok folytak Mariupolért.

„Tízezer polgári halott borzalmas mérföldkövet jelent Ukrajna számára” – jelentette ki Danielle Bell, az ENSZ-megfigyelőmisszió vezetője.

„Az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni háborúja, amely már 21 hónapja dúl, azzal fenyeget, hogy elhúzódó konfliktusba fordul súlyos emberi áldozatokkal, amelyeket még elképzelni is borzalmas” – tette hozzá.

A halálesetek többségét olyan területpusztításra használt robbanófegyverekkel okozták, mint tüzérségi lövedékek, rakéták és kazettás lőszerek.

Az ENSZ összesítése szerint az utóbbi három hónapban a polgári halálesetek nagyjából fele messze a frontvonalak mögött következett be nagy hatótávolságú orosz rakéták és a becsapódáskor fel nem robbant lőszerek következtében.

A világszervezet adataiból kitűnik, hogy az áldozatok között magas az olyan idős emberek száma, akik nem akartak, vagy nem tudtak biztonságos helyre költözni. A halottak több mint kétharmada 60 éven felüli, akiknek a korosztálya alig negyedét teszi ki az ukrán társadalomnak.

Read More

Post Comment