Search by category:
Egyéb kategória

Čaputová: Fontos az Ukrajnának nyújtott segítség, és van értelme

Čaputová: Fontos az Ukrajnának nyújtott segítség, és van értelme

Kulcsár Péter

2023. 11. 22., sze – 17:30

Az Ukrajnának nyújtott segítség fontos, és van értelme, mert legfőbb érdekünk, hogy a régióban béke és stabilitás legyen – mondta szerdán Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Visegrádi Négyek (V4) országainak elnöki csúcstalálkozója után.

Petr Pavel cseh elnök úgy fogalmazott, természetes, hogy bizonyos kérdésekben eltérő állásponton vannak az egyes országok. „Abban mindannyian egyetértettünk, hogy Ukrajnának sikerrel kell járnia, Oroszországnak pedig nem, és továbbra is támogatnunk kell Ukrajnát” – mondta.

A cseh elnök elmondta továbbá, hogy reálisan látják a helyzetet, és sok problémát is érzékelnek, ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy konszenzusra jussanak abban a kérdésben, hogyan támogassák Kijevet. „Az, hogy az egyik ország nagyobb hangsúlyt fektet a konkrét katonai segítségre, a másik pedig inkább anyagi, humanitárius segítséget nyújtana, végső soron jó, mert ez azt jelenti, hogy sokrétű, sokféle elemből álló segítséget nyújthatunk Ukrajnának” – tette hozzá Pavel.

Čaputová emlékeztetett arra, hogy a szerdai V4-csúcstalálkozó volt az utolsó, amelyen államfőként részt vett. Hozzátette, olyan témák kerültek terítékre, amelyekben közösek a V4-országok érdekei, és ilyenekből sok van.

Az aktuális külpolitikai kérdések mellett a Nemzetközi Visegrádi Alap projektjei és a kölcsönös infrastrukturális együttműködés is téma volt, köztük a gyorsvasutak, az energiabiztonság, és a nyersanyagok, valamint az adatgazdaságtan.

A V4-es országok államfői tavaly októberben, a pozsonyi csúcson találkoztak legutóbb, a Szlovák elnökség idején. Július 1-je óta Csehország tölti be az elnökséget. A prágai vár irodájának tájékoztatása szerint a találkozó a szlovák elnökség törekvését folytatja, azt, hogy visszatérjenek a visegrádi együttműködés gyökereihez, amely az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és a jószomszédi kapcsolatok elvein alapul.

Read More

Post Comment