Banki bizonylat

A múlt század 50-es éveinek közepén a szüleim úgy döntöttek, nem maradnak a vizes falak miatt egészségtelen, nappal is sötét bérlakásban, hanem a pomléi úti ingatlanunkon családi házat építenek. Nagy kölcsönt vettek fel. Emiatt igencsak nehéz gyermekkorom lett. A húgom zeneiskolai taníttatását az anyám többször a háztájin nevelt tyúkok tojásaival fizette meg Hudek Ilona igazgatónőnek. Ő aztán ennek fejében fizette be a szükséges összeget.

Így köszöntött ránk 1960 szeptembere, amikor beköltözhettünk a saját házunkba, amelyről még évekig hiányzott a külső vakolat. Abban az évben különös karácsonyt éltünk meg. Apám a közeli parkerdőből hozott egy fenyőágat, amelyre aztán az anyám egyetlen papírt akasztott fel. Banki bizonylatot arról, hogy a futamidő vége előtt törlesztettük a kölcsönünket. Ez volt akkor az egyetlen, máig emlékezetes ajándékom.

Gyertya az ablakban

Február 19-én lesz öt éve, hogy elhunyt a feleségem. Kórházból közölt halálhírére összegyűlt a családom. Döbbenten hallgattunk sokáig. Ott volt az akkor tizenegy éves Krisztina unokám is, aki félrevonult a gyászolóktól. Írogatott valamit. Nemsokára kiderült, hogy rímekbe öntötte fájdalmát Márti mama elvesztése miatt. Arról is megemlékezett, hogy milyen jó volt vele angolul barkochbázni. Kisvártatva elvette az asztalon égő gyertyát, s az ablakhoz indult. „Odateszem, amit írtam, hadd lássa a Márti mama a mennyországból, hogy mennyire szerettem” – rebegte. Azt a versikét kérésünkre a követkető karácsonykor is felolvasta, amikor a csillogó zöld fenyő előtt meghatottan idéztük fel feleségem szívünkben mindhalálig élő emlékét.

Videókarácsony

Évtizedekkel ezelőtt, a videózás hazai őskorában megpróbáltam legalább egy keveset lelassítani a múló idő okozta felejtést. Családi videotékát hoztam létre, amelyen elsőként a szüleimet, illetve az apósomékat faggattam életükről. Valóságos történelemórát tartottak örömeikről, megpróbáltatásaikról. Így tudtam meg én is, hogy az apósom 1946 végén jutott haza az orosz hadifogságból. Miután valamivel később nem volt hajlandó reszlovakizálni, büntetésből Malackyban kapott munkát az ottani bíróságon. Mindezekről addig a leányának sem beszélt. A videó kamerája és családtagjai előtt kifakadtak belőle ezek a fájó emlékek. Azóta a leányaim a szüleiket is kifaggatták, s nemsokára majd őket kérdezem.

A szentestei családi gyertyagyújtás és a vacsora után bő egy évtizede a már rögzített felvételeket vetítjük le. Elérzékenyülve látjuk viszont elhunyt szeretteinket. Azóta évről évre örömmel nyugtázom, hogy legalább a virtuális térben együtt van a teljes család, s így lesz akkor is, amikor majd remélhetően a négy unokám közül valamelyik folytatja ezt a hagyományt. Úgy lehetnek meghittek az ő karácsonyaik is.

Gorkij utca 10.

Szabó Jolán három éve csupán ennyit tett fel közösségi oldalára. És ez a cím rövidesen hívószóvá alakult, amely megdobogtatta mindazoknak a szívét, akik hozzá hasonlóan egykor lapunk ottani szerkesztőségében dolgoztak. Örömmel jöttek el ünnepváró csevegésre. Öt éve Görföl Zsuzsa írt megható vallomást arról a munkahelyről, amelynek volt hangulata, még ha időnként a falakon svábbogarak is szaladgáltak, ahol kiváló riportok, portrék is születtek a zagyvaságok mellett, s ahol boldogan összekacsintottunk, ha legalább a sorok között odafricskáztunk a hatalmasoknak vélt senkiknek. Ez a társaság idén is találkozott, habár egyre kevesebben vagyunk, ráadásul a betegség is többünket házi fogságra ítélt. Ennek ellenére a minap a szép számban megjelentek boldogan emlékeztek a régmúlt időkre. Utódainknak azt kívánom, ők is kovácsolódjanak ilyen baráti közösséggé, s egykor majd úgy emlékezzenek mai munkahelyükre, mint a mi nemzedékünk!