Search by category:
Egyéb kategória

Január végéig lehet kérni a menekültek elszállásolásáért járó támogatást

Január végéig lehet kérni a menekültek elszállásolásáért járó támogatást

Kulcsár Péter

2024. 01. 25., cs – 11:18

Legkésőbb január 30-ig kell kell benyújtaniuk a szerződéstervezeteket azoknak a vállalkozóknak, akik tavaly június és december között külföldieket szállásoltak el – tájékoztatott Petra Poláčiková, a közlekedési minisztérium szóvivője.

„A hozzájárulásra vonatkozó kérvény benyújtásának határideje február 28-án lejár, és még ez előtt az időpont előtt ki kell értékelni, jóvá kel hagyni és közzé kell tenni a kérvényeket” – mondta Tomáš Ondrčka, a közlekedési minisztérium turisztikai osztályának vezérigazgatója.

A minisztérium tájékoztatása szerint a szállásadók a szerződés megkötése után, február 28-ig nyújthatják be a támogatásra vonatkozó kérvényt.

A szállástámogatás megítéléséről szóló szerződéstervezet az új, a január és március közötti időszakra vonatkozik, a slovensko.sk portálon, valamint a közlekedési minisztérium honlapján érhető el. A támogatás maximális összege az új időszakban 12 euró felnőttenként, és 6 euró a 15 év alatti gyerek után” – tájékoztatott a közlekedési minisztérium.

Read More

Post Comment