Putyin: „A Kárpátalján élő magyarok vissza akarnak kerülni az anyaországhoz”
2024. 02. 09., p – 13:50
Vlagyimir Putyin Tucker Carlsonnak elmondta, hogy szerinte felmerülhetnek területi követelések, még ha ezt a jog nem is engedi meg. Az orosz elnök azt állítja, erről a témáról még soha nem egyeztetett Orbán Viktorral.
Kétórás interjút adott Moszkvában Vlagyimir Putyin elnök a Fox News televíziós csatornától tavaly elküldött Tucker Carlsonnak és természetesen Ukrajna állt a beszélgetés középpontjában. „A második világháború után egyes területeket Magyarországtól és Romániától vettek el és csatoltak a korábbi években már megnövelt szovjet Ukrajnához. Ezek a területek a mai napig Ukrajnához tartoznak. Joggal állapíthatjuk meg ezek alapján, hogy
„Ukrajna olyan mesterséges állam, amelynek kiterjedését Sztálin határozta meg”
– mondta az orosz elnök.
Az amerikai újságíró ezek után arról faggatózott, hogy Magyarország visszakövetelheti-e a tőle elvett területeket Ukrajnától és Putyin beszélt-e erről Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Putyin szerint ez a téma még nem került szóba tárgyalásaikon, viszont véleménye szerint felmerülhetnek ilyen követelések, még ha a jog ezt nem is tenné lehetővé. „Azt viszont tudom, hogy a Kárpátalján élő magyarok természetesen vissza akarnak kerülni az anyaországhoz” – tette hozzá Putyin.
Az orosz elnök az ukrajnai háborúért egyértelműen Kijevet és a kijevi „neonáci junta” mögött álló nyugati hatalmakat tette felelőssé. „Az ukránok olyan oroszok, akiket a lengyelek és más európai hatalmak megpróbáltak a maguk képére átalakítani” – mondta. Putyin saját bevallása szerint a 2014-es ukrajnai forradalom miatt avatkozott be Ukrajnában, 2022-ben pedig azért robbant ki a konfliktus, mert Ukrajna és nyugati szövetségesei nem tartották be a harcok lezárását célzó minszki megegyezéseket. Arról már nem beszélt, hogy Oroszország sem tette ezt, hiszen nem vonta ki Ukrajnából a hivatalosan be sem küldött orosz alakulatokat.
„Mi nem támadnánk Lengyelországra vagy Lettországra, ez egyáltalán nem áll az érdekünkben. Akik az orosz fenyegetésről beszélnek, azok saját polgáraikat akarják félrevezetni”
– nyilatkozta Putyin, majd kiegészítette azzal, hogy szerinte a Nyugaton is kezdik megérteni, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni, és ezért előbb-utóbb tárgyalások kezdődnek a párbeszédre kész Moszkva és a többi ország között.
Carlson az első nyugati újságíró, akinek Putyin interjút adott az Ukrajna ellen két éve tartó háború kezdete óta. Az orosz belpolitikáról nem esett szó az interjúban, így a politikai foglyok és az ellenzék elleni fellépés ügyéről sem faggatták Putyint – mutatott rá összefoglalójában a HVG.
Az Amerikai Egyesült Államokban már hetek óta tart a vita arról, hogy a törvényhozás megszavazza-e az Ukrajnának szánt 60 milliárd dolláros pénzügyi segélycsomagot. A hadi eszközök vásárlását lehetővé tévő csomag kulcsfontosságú Kijevnek, ennek hiányában gyakorlatilag lehetetlenné válik egy újabb ukrán offenzíva beindítása. Ebből a szempontból is érdekes lehet az interjú időzítése.