Izrael légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet déli részén
2024. 02. 10., szo – 16:23
Az izraeli hadsereg (IDF) szombaton légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah területén – közölték a térségben tevékenykedő egészségügyi szervezetek munkatársai.
A légitámadás következtében több mint 20 ember vesztette életét, amit a város polgármestere erősített meg a dpa német hírügynökségnek.
A támadást az Egyesült Államok többszöri figyelmeztetése ellenére hajtották végre, a korábban a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője, John Kirby bejelentette, hogy „az Egyesült Államok nem támogatja Izrael jelentős katonai műveleteit Rafahban”, amelynek környékén több mint egymillió, az övezet északibb részein otthonát elhagyni kényszerülő palesztin tartózkodik.
Az IDF a Gázai övezet rendőrségi forrásai szerint a támadás során egy járművet is célba vett, megölve ezzel három embert, köztük a Hamász rendőrségének titkosszolgálati vezetőjét és helyettesét. Ezt az információt egyelőre nem tudták több forrásból megerősíteni, és az IDF sem nyilatkozott még az ügyben.
A térségből származó jelentések szerint nem ez volt az első támadás Rafah ellen. Szemtanúk szerint az IDF többször is támadta a Hamász bázisait a térségben az elmúlt hetek során, de a szombati támadás volt eddig a legnagyobb.
Az egyiptomi határnál fekvő Rafah az utolsó város a Gázai övezetben, amely még mindig a Hamász ellenőrzése alatt áll. Az izraeli hadsereg szárazföldi csapatai még nem hatoltak be a városba.
A város polgármestere és több segélyszervezetek arra figyelmeztet, hogy bármilyen Rafah területére történő izraeli katonai előretörés rengeteg palesztin ember halálát okozhatja, miközben fennáll a humanitárius segítségnyújtás összeomlásának veszélye is.
Izrael korábban azzal fenyegetőzött, hogy Hán-Júniszból Rafahba irányítja katonai egységeit, ahol a bombázások elől menekülő emberek miatt a lakosság száma megötszöröződött.
Jelenleg mintegy 1,5 millió ember tartózkodik túlzsúfolt óvóhelyeken vagy az utcán, amelyet egyiptomi és izraeli határkerítések, a Földközi-tenger és az izraeli erők zárnak körül.