Szellemes és jó társalgó, inkább izgalmas jelenség, mint klasszikus szépség, harcias, talpraesett és öntudatos, pisztolyt tart magánál és használja is, ha kell, két lábbal áll a földön, ha éppen nem nadrágban és férfinyeregben üli meg a lovat, mindamellett kellően ábrándos. Huszonnégy éves, de még „nem akadt emberére”, így történetünk idején, 1812-ben vénlánynak számít. Pedig gyorsan férjhez kell mennie, csak úgy mentheti meg a családja számára az ősi birtokot.

Három évvel vagyunk a győri csata után, a Habsburg császárt Magyarországon Napóleon szavára francia helytartó váltotta fel, és francia zászló leng a pozsonyi vár fokán. Eltörölték a jobbágyságot, a nemesek is adóznak, különben is, életbe lépett a törvény előtti egyenlőség. Az ország király nélküli királyság, de nem sokáig, mert Széchényi Ferenc miniszterelnök és kormánya már meg is találta a megfelelő jelöltet a magyar trónra. A szerző a „mi lett volna, ha…?” csábításának engedve ezúttal alternatív történelmi hátteret épített fel regényhősei köré, más folyást engedve az eseményeknek, új szerepbe helyezve egy-két valódi történelmi személyt. Felbukkan például Martinovics Ignác, akinek kevés híján húsz éve halottnak „illene” lennie, de történetünk szerint sikerült megszöknie a börtönéből.

Annak különösen örülök, hogy – ha minden igaz – a Baráth Katalinnal tett városnéző sétánk hatására a korszakban igencsak pezsgő politikai és társasági élettől hangos Pozsony is bekerült a könyv helyszínei közé.

A regény sikerre van ítélve: Helén, a hősnő mellett megjelenik a színen a daliás Fekete Rigó, az álruhás igazságosztó, valamint a különféle rendű és rangú hölgyek között igencsak népszerű Bojtár Vince, a jobbágyfiúból lett hercegi titkár, aki az újdonságnak számító, Angliából behozott gőzgépekhez is legalább annyira ért, mint a nőkhöz. A korra jellemzően míg Bojtár többrendbeli „hódításai” férfierénynek minősülnek, addig Helén már azért is megfeddi saját magát, hogy a Fekete Rigó izmos karjára, széles vállára gondol. A regény az említett fő(bb)szereplőkön kívül jól eltalált mellékalakokat is felvonultat, ezek közül is kiemelkedik Helén anyja, a Stoffenberg őrgrófi család sarja, aki nehezen viseli, hogy rangon aluli házasságot kötött, semmi sem elég jó neki, és ennek folyton-folyvást hangot is ad.

Ha mozgóképes előzetest forgathatnék a könyvből, láttatnám a festői környezetben álló, ám romos Damaróczy-kastélyt, a kedvenc lován vágtató Helént, megmutatnám a pompás üvegházat, a bálozó forgatagot. A szekrényből előlépő és fekete selyemköntösétől azonmód megszabaduló báróné jelenete után közelibe hoznám Damaróczy Egmont ördögi vigyorát, majd a sötétben eldördülne a Fekete Rigó puskája. A következő képkockákon francia módi szerint öltözött, tankönyvekből ismerős magyar urak egy csoportja cserélne nagy bölcsen eszmét a frissen épült pesti Fórum épületei között sétálgatva. A végére hagynám a kedvenc jelenetemet: a Leopoldina budoárjában fürdőző Vincével és a hozzá szép sorban érkező, egymásról mit sem tudó három nővel. Mint egy feydeau-i bohózatban!

Ha pedig pár szavas reklámszlogenbe kéne foglalnom ugyanezt, ennyi lenne: Humor, kaland, politika – és leheletnyi erotika.

Az Aki gróf úr akar lenni kellemes és szellemes, fordulatos olvasmány, amelyben a jók elnyerik méltó jutalmukat, a gonoszok pedig meglakolnak. Olvasás közben legalább olyan rózsásan érezhetjük magunkat, mint amilyenre – két bájos madárkával megtoldva – a könyv borítóját hangolták.

Benyovszky Mánya Ágnes