Megállapodás nélkül zárult a lengyel agrárszervezetek találkozója Donald Tusk kormányfővel
2024. 02. 29., cs – 20:31
Megállapodás nélkül zárult csütörtökön az a találkozó, amelyen Donald Tusk lengyel kormányfő kezdeményezésére részt vettek a gazdatiltakozásokat szervező agrárszervezetek – közölték a megbeszélésről távozó gazdák.
A három órán át folytatott megbeszélések „normális légkörben” zajlottak, de a résztvevők semmi konkrétumra nem jutottak – mondta el újságíróknak Krzysztof Chmiel, a gazdák küldöttségének egyik tagja.
„Várjuk a konkrétumokat” – tette hozzá egy másik gazda, Szczepan Wójcik.
Megerősítették: a tiltakozások országszerte folytatódni fognak, Varsóban március 6-án tartanak újból tüntetést.
A megbeszélésről már annak elején távoztak a Szolidaritás szakszervezet agrártagozatának képviselői. Újságíróknak ezt azzal indokolták meg, hogy a kormányoldal a gazdák egyes képviselőit nem engedte be a tárgyalóterembe.
Tusk a megbeszélést követő sajtótájékoztatóján elmondta: bár a gazdák különféle nézeteket képviseltek, a találkozó résztvevői „talán elhitték, hogy akárhogy is van, a barikád egy oldalán vagyunk”. A kormánynak és a tiltakozóknak egy a céljuk, mégpedig a lengyel mezőgazdaság és piac védelme, valamint az európai piac védelme is – szögezte le.
Bejelentette: előkészítik a gazdák és a kormány közös, az európai zöld megállapodásra vonatkozó követelményeit, és Brüsszelbe továbbítják őket. „Nem arról van szó, hogy megdöntsük a zöld megállapodást”, de az ukrajnai háború idején a mezőgazdaságot érintő előírásait „fel kell függeszteni vagy vissza kell vonni” – fejtette ki Tusk.
Közölte: támogatja, hogy az Európai Unió finanszírozza a gabona felvásárlását és továbbszállítását az európai piacokról.
Elmondta továbbá: Denisz Smihal ukrán kormányfő a vele folytatott megbeszélésen jelezte, hogy az agrárexport uniós szintű megoldásáig Ukrajna kész lenne a (lengyel-ukrán) határ lezárására. „Az ilyen döntésnek viszont kétoldalú következményei lennének, ez nem egy megálmodott forgatókönyv, de sajnos szem előtt kell tartani” – fűzte hozzá Donald Tusk.
Tusk már szerdán közölte, hogy kormánya a kereskedelmet érintő átmeneti határzárról egyeztet Kijevvel. Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes viszont erre reagálva kijelentette: Ukrajna nem zárja le a lengyel határt, és nem is tárgyal erről.