Search by category:
Egyéb kategória

Az izraeli államfő üdvözölte az ENSZ jelentését a Hamász-fegyveresek nemi bűncselekményeiről

Az izraeli államfő üdvözölte az ENSZ jelentését a Hamász-fegyveresek nemi bűncselekményeiről

Kulcsár Péter

2024. 03. 05., k – 19:53

Jichák Hercog izraeli elnök üdvözölte kedden az ENSZ-jelentést, amely arról szól, hogy a Hamász fegyveresei nemi bűncselekményeket követtek el az izraeli települések elleni októberi támadásuk során, majd a Gázai övezetbe túsznak elhurcolt nők ellen is, és feltehetőleg még most is követnek el ilyeneket ott.

„Rendkívül fontos a jelentés, amelyet a konfliktusok során előforduló szexuális erőszakkal foglalkozó ENSZ-misszió vezetője, Premila Patten adott ki” – írta Hercog az X-en (volt Twitter).

„Munkatársaival mintegy két héten át gyűjtötte Izraelben az adatokat, s az általuk nyilvánosságra hozott tények borzalmasak. A jelentés világosan és tisztességesen feltárja a Hamász terroristáinak izraeli nők ellen elkövetett szisztematikus és folyamatos szexuális bűncselekményeit” – hangsúlyozta az izraeli államfő.

„A Hamász és szövetségesei tagadni próbálják tetteiket, és menekülnek előlük, de nem sikerül nekik, mert a bizonyítékok egyértelműek és döbbenetesek. A Hamász barbár háborús bűnöket követ el, és most a világ kötelessége, hogy határozottan elítélje és megbüntesse értük” – írta Hercog, és felhívta a figyelmet arra, hogy egyértelmű és közvetlen veszély leselkedik a még mindig a Gázai övezetben túszul fogva tartott izraeli női túszokra.

Az ENSZ öt hónappal a gázai háború kitöréséhez vezető október 7-i terrortámadás után adta ki jelentését, amely szerint megalapozottan feltételezhető, hogy nemi erőszak, sőt, csoportos nemi erőszak történt legalább három helyszínen a támadások során.

Arról is meggyőző információ áll rendelkezésre, hogy nemi erőszakot követtek el a túszok ellen, és ez még most is tarthat Gázában – vélekednek az ENSZ szakértői. A jelentés nem rendelkezik felhatalmazással a tettesek megnevezésére.

Read More

Post Comment