A könyvhalmozás sok embert érint, ha nem is ilyen mértékben. Könyveket veszünk, mentünk, kölcsönzünk, és egyáltalán nem biztos, hogy el is olvassuk őket. A japánoknak erre saját szavuk van: tsundoku. Ez annyit tesz: az el nem olvasott könyvek felhalmozásának művészete. Ezt a jelenséget Gál Zsóka pszichológus, irodalomterapeuta segít megfejteni.

A tsundoku meglehetősen elterjedt napjainkban. A fogyasztói társadalom folyamatosan azt sulykolja belénk, hogy bár mindenünk megvan, valami mégis hiányzik a boldogságunkhoz.

„Számtalan akcióval, garázsvásárral, kiárusítással rukkolnak elő a könyvkereskedők. Egy olvasó embernek, aki rajong a könyvekért, nem is kell ennél több. Szalad, válogat, hazavisz, hogy aztán boldogabbnak érezhesse magát. Ugyanis amikor új könyvet vesz az ember, az első dolga, hogy megtapogatja a borítóját, megsimogatja, megszagolgatja, otthon szépen beilleszti a helyére, majd elolvassa (vagy nem), de mindenképp boldog lesz, hogy ezt a könyvet is megszerezte. A tudat, hogy bármikor előveheti, megnyugvással tölti el. Az is óriási öröm, ha az ember megvesz egy régóta vágyott könyvet, egy sorozat következő részét, a kedvenc írójának az új regényét. Ez mind-mind serkenti agyunkban a dopamin felszabadulását” – mondja a szakember.

Gyűjtők és impulzusvásárlók

Egyénenként változó okai lehetnek a könyvhalmozásnak.

„Van, aki gigantikus magánkönyvtárat szeretne létrehozni, ahol az összes kedvelt könyve megtalálható. Vannak gyűjtők, akik antikváriumban keresgélnek, ritkaságok, első kiadások után kutatnak. Sokan gyűjtik a kedvenc könyvüket különböző nyelveken, különféle kiadásokban. Vannak, akik dekorációs elemként tekintenek a könyvekre, de elolvasni valószínűleg nem fogják őket. Aztán ott vannak a hangulatemberek, akik mindig más műfajt olvasnának, ezért az otthonukban a szépirodalomtól a szakkönyveken keresztül a fantasyig bármi fellelhető. És ott vannak még az impulzusvásárlók, akik az akciókat, kirakatokat látva csábulnak el, és ezért gyűlnek náluk az olvasatlan könyvek.”

Az antikönyvtár-elmélet

Umberto Eco neve ismerős lehet az olvasóknak. Az egyik legolvasottabb és legműveltebb emberként tartják számon az olasz írót, irodalomkritikust és filozófust. Könyvtára több mint 30 000 kötetből állt. 

„Nassim Nicholas Taleb esszéíró Eco életén gondolkodva jutott arra a következtetésre, hogy ha otthonunk tele van olvasatlan példányokkal, az mindig emlékeztetni fog bennünket arra, hogy mennyi mindenről kell még tudomást szereznünk. Taleb szerint az olvasott könyvek nem olyan értékesek, mint a halomban álló olvasatlanok, hiszen azok láttán mindig eszünkbe jut, mennyi mindent nem tudunk még a világról. Ez pedig inspiráló, továbbtanulásra sarkall, és nem engedi, hogy felhagyjunk az olvasással” – magyarázza az irodalomterapeuta.

Serkenti az agyműködést: Az olvasás során dolgoztatjuk az agyunkat, annak újabb és újabb információkat kell feldolgoznia, meg kell értenie az ok-okozati összefüggéseket, fel kell építenie a narratív struktúrát. 

Fejleszti a nyelvi készségeket: Minél többet olvasunk, annál nagyobb lesz a szókincsünk, így változatosabban tudjuk magunkat kifejezni, könnyebben alkotunk véleményt, jobban megértjük mások mondanivalóját.

Javítja a memóriát: Olvasás közben egy teljes fiktív világot kell felépítenünk, annak minden apró részletével. Amikor pedig folytatjuk, újra fel kell idéznünk mindent. Minél többet olvasunk, annál könnyebben tudunk információkat tárolni és előhívni.

Csökkenti a stresszt: Egy brit kutatás eredményi alapján az olvasás jobb stresszkezelési módszer, mint a zenehallgatás vagy a teázás. A könyvek segítenek elmenekülni a való világból, így a gondjainkat is könnyebb elfeledni.

Nincs időd olvasni?

Olvasni vitathatatlanul hasznos, az antikönyvtár-elmélet jól hangzik, de hogyan szakítsunk mindennapi teendőink mellett időt a felhalmozott könyvek „elfogyasztására”? Gál Zsókának erre is van néhány tippje!

„Javaslom az időkonfetti bevezetését. A fogalom Brigid Schulte-tól származik, aki a nap folyamán elszórt pillanatokat érti konfetti alatt. Amikor pár szabad percünk van, és a közösségi oldalak görgetése helyett 1-2 oldalt elolvasunk, a nap végére akár plusz egy óra is kijöhet, amelyet olvasással töltünk. Az is nagyon fontos, hogy csak azokat a könyveket olvassuk el, amelyek érdekelnek, lekötik a figyelmünket, mert a nyögvenyelős, döcögős olvasással egy csomó értékes, olvasásra szánt órát „elpazarlunk”. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk a mű nyelvezetét: tény, hogy egy szakkönyvvel nem haladunk olyan gyorsan, mint egy szépirodalmi alkotással. Az olvasás most menő, számos, az olvasást népszerűsítő csoport alakult az elmúlt pár évben. Ezek segíthetnek azoknak is, akik időhiány, motiválatlanság miatt nem olvasnak, vagy nem akarnak unalmas, »rossz« könyvet levenni a polcról. Ha jó irodalmat választunk, azt vesszük majd észre, hogy egyre többet olvasunk.”

Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?

Létezik egy könyv, amelyben választ kapunk a kérdésre. A szerző, Pierre Bayard elfelejtett könyvekre, ismeretlen könyvekre, hallomásból ismert könyvekre, valamint átlapozott könyvekre osztja az olvasnivalókat. Nem ámít, hanem leírja, hogy akár a legalaposabban elolvasott könyv is az elfelejtett könyv pozícióra pályázhat. A Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? c. kötet filozófiai mű, újraértelmezteti olvasóival azt, hogy mit is jelent az olvasás, és megszabadítja azt a rátapadt mítoszoktól. Bayard egyébként azt állítja, hogy aki el nem olvasott könyvekről akar beszélni, az bizony keményen megdolgoztatja kreativitását, így a nem olvasás is majdnem akkora építő jelleggel bír, mint az olvasás. Szerinte meg kell szabadulnunk a bűntudattól, melyet amiatt érzünk, hogy valamit nem olvastunk el. Aki szorong, hogy nincs ideje elolvasni a világ összes könyvét, az ezt a művet olvassa el mihamarább!

A könyvhalmozás terápiás tevékenység, amivel rengeteg örömet szerezhetünk. De tartsuk kordában a gyűjtőszenvedélyünket, ha kell, szelektáljunk! Az olvasás türelmet, kitartást és elszántságot igényel, cserébe a könyvek tudást, boldogságot és kreativitást csempésznek napjainkba.

Néhány évvel ezelőtt egy brit dizájner tervezett egy meglehetősen morbid bútordarabot: egy könyvespolcot, mely a tulajdonosa halála után koporsóvá alakítható. A gyártmány az élet polcai elnevezést kapta.

A cikk a Vasárnap családi magazin 2024/11-es számában jelent meg, március 12-én.