Nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy rá esett a választás. Ugyanis sem a rendezőnő, sem a családtagjai nem tudtak részt venni a rendezvényen. A díj azóta eljutott Mészáros Mártához. Czinkóczi Zsuzsa személyesen vitte el neki.

Utolsó közös filmjük, az Aurora Borealis – Északi fény óta most találkoztak először. Milyen érzésekkel indult el hozzá?

Mártával találkozni mindig szívmelengető érzés. Nagy boldogság volt most is. Mindenre emlékszik, szellemileg teljesen rendben van, csak az életkora súlyát érzi. Önellátó, de már nem egyedül él a lakásban. Bizonyos dolgokban jól jön neki a segítség. A legnagyobb félelmem az volt, hogy tudja-e, ki vagyok. Tudta. Nem kellett bemutatkoznom. Sok mindent átbeszéltünk. Volt, amit háromszor is.

Legelső találkozásukat is felidézi az a könyv, amely nemrég jelent meg Mészáros Mártáról. Szerzője, Gyöngyösi Zoltán szerint az Árvácska rendezője, Ranódy László filmgyári szobájában látták egymást először. Pontos a megállapítás?

Láthatott Ranódynál, erre nem tudok mit mondani. De amikor megszólított, az már az Ők ketten első forgatási napján volt. Eredetileg fiúra írta a szerepet, aztán mégis engem választott. Ha az Árvácskát el tudtam játszani, gondolta, akkor Jan Nowicki és Monori Lili gyerekét is el tudom. Megszeretett, és sokszor dolgozott velem. Az biztos, hogy többet jelentettem neki, mint pusztán a filmjei egyik szereplőjét. De nem a kabalájaként vitt magával, hanem azért, hogy az életemen könnyítsen.

Monori Lilivel kislányként milyen kapcsolatba került?

Nekem a Lili mindig olyan különcnek tűnt. Lehet, hogy rám is ezt mondják, ezt nem tudom megítélni. Az biztos, hogy én mindig két lábbal álltam a földön, Lili pedig inkább a föld felett jár. Egyáltalán nem hasonlítunk egymásra.

És Nowicki? Hozzá milyen érzelmek fűzték? Vitték tovább a filmbeli apa-lánya viszonyt, vagy inkább csak szakmai kapcsolatban voltak?

Janek profi színész volt. Mindenféle szempontból. Kedvelt engem. Szeretett velem dolgozni. Ódákat nem akarok zengeni róla, mert mint minden nagy színész, ő is elég nehéz természetű volt. Például nem volt hajlandó magyarul megtanulni a szövegét. Mi csak tolmácson vagy Mártán keresztül kommunikáltunk.

Túlzás nélkül mondhatjuk: No­wicki szeme láttára nőtt fel. Tanúja volt a felnőtté válásának. Érzett valami olyat, hogy vigyázó szemmel figyelte, hogyan cseperedett gyerekből bakfissá, majd nagylánnyá?

Éreztem. Szebben nem is tudnám megfogalmazni.

Vegyük akkor sorra Márta azon filmjeit, amelyekben játszott. Az Olyan, mint otthonban Pécsi Ildikó volt az édesanyja. Vele, ugye, gyorsan meg tudott barátkozni?

Ez a film valahogy kimaradt nekem. Sosem láttam egyben. Sok mindenre nem is emlékszem belőle. Pécsi Ildikóra sem. Nowickira igen, ahogy fürödtünk a tóban. És Márta törődésére. Nagyon jól bánt velem. Rendezőként is. Ahogy Ranódy is egyébként. Mindketten érezték, hogyan kell engem instruálni. Ez volt a mi sikerünk nagy titka, semmi más.

Az örökbefogadása is akkor jött szóba, az Olyan, mint otthon forgatásakor. De nem is Mártában, hanem Nowickiban merült fel először a gondolat, hogy mint tanyán élő kislánynak jobb életkörülményeket biztosítsanak. Ön viszont – a könyv szerint – így válaszolt a felvetésre: „Köszönöm szépen, de meg kell értenie Márta néninek, hogy nekem van anyukám…” Ez valóban így hangzott el? Hogyan tudott már kislányként is ennyire felnőtt módon gondolkodni?

Nem pontosan így gondoltam. Ez a mondat nem tőlem származik. Járt velem a forgatásokra a tanító nénim. Ő magyarázta el nekem, hogy ez azért sokkal bonyolultabb kérdés. Hogy Márta elfoglalt ember, nincs ideje gyereket nevelni, és különben is… hirtelen jött gondolat ez a részükről. Én elmentem volna velük. Igen! Nyolcévesen nem voltam én olyan bölcs. A tanító néni féltett a csalódástól, és az igazsághoz tartozik, hogy ő is szeretett volna örökbe fogadni. A nevelőapám nyomására és a körülményekre való tekintettel a végén aztán a tanító néni sem lépte meg ezt. Vagyis mindenki szeretett, mégsem kellettem senkinek. Én ezt akkor sérelemként éltem meg, de nem akarok rosszat mondani senkire. Később, a nehéz éveimben azonban nemegyszer felmerült bennem, hogy alakulhatott volna másképpen is az életem. Lehetett volna jobb is nekem. Szerettem az anyukámat, a testvéreimet, de gyerekként nyilván a jobbat választottam volna. Csak betanították velem, hogy mit kell mondanom.

Magyar Játékfilmszemle, 1984. A Napló gyermekeimnek a legjobb női alakítás díját hozta el. Hogy élte meg? Fel tudta fogni, mekkora elismerés ez?

Nem igazán. Nyilván örültem. Jó volt, szép volt, de a súlyát nem éltem meg.

Ezzel a filmmel jutott ki Cannes-ba, ahol olyan természetesen viselkedett, mintha vissza-visszatérő vendége lett volna a fesztiválnak. A fény, a pompa, a csillogás egy picit sem zavarta meg?

Én már akkor tudtam, mivel jár egy fesztivál, mekkora felhajtással. Az Árvácskával eljutottam Karlovy Varyba. Mindent megoldottak helyettem. Ruhát kaptam, szépen felöltöztettek.

Napló szerelmeimnek, 1987. Cannes után kapott egy garzonlakást Kecskeméten, ám az élete még mindig nem volt sínen. Hajnalban járt dolgozni a Baromfifeldolgozó Vállalatba, a férjét elvitték katonának, a gyermekét egyedül nevelte. Tizenkilenc éves volt. Mészáros Mártát le akarták beszélni arról, hogy a „megasszonyosodott” Czinkóczi Zsuzsával dolgozzon, aki már biztosan kiesett a filmezésből. Tudott erről?

Én ezt csak akkor tudtam meg, amikor a próbafelvételen Márta felnézett a kamera mögül, és azt mondta: „Menjetek a francba, ugye, megmondtam?! A Czinkóczi lesz!” Ott szembesültem azzal, hogy le akarták dumálni rólam. Hozzáteszem, akkor már évek teltek el, rég nem dolgoztunk együtt. Márta sok mindent nem tudott rólam, hiszen nem is volt itthon. De bízott bennem, amikor én sem tudtam, hogy bízhatok-e magamban.

Ha most hívnák újra forgatni, hat évvel a legutóbbi filmje után, érezne valami olyat, hogy már kiesett ebből? Jelentkezne valamiféle félelem?

Természetesen. A folyamatosan dolgozó, nagy színészek is mondják, hogy minden új szereppel jár némi gyomorideg. Akinek nincs, az közömbös a pályája iránt. Igen, izgulnék, hogy minden jó legyen, hiszen a kamera előtt nemcsak a játékra, hanem ezer más, apró dologra kell figyelni.

Napló apámnak, anyámnak, 1990. A viareggiói fesztiválon is a legjobb női alakítás díját kapta, amit csak azért nem vehetett át, mert nem volt jelen a rendezvényen. Pedig ha ott van, Fellinitől kapja az elismerést. Lelkileg nagyon megviselte, hogy nem utazott ki?

Szóba sem jött, hogy esetleg én is megyek. Senki nem gondolta itthon, hogy a Czinkóczi díjat kap. Ott derült ki, egy nappal előtte. Akkor már nem tudták megszervezni az utamat. Engem mindig mindenről táviratban értesítettek, hiszen nem volt telefonunk. Küldtek egy telefonszámot, kimentem az utcasarokra, bedobtam a pénzt a készülékbe, és felhívtam azt, akinél jelentkeznem kellett.

A magzatban kisebb szerepe volt. Bejárónőt játszott akkor, amikor Kecskeméten már házfelügyelő volt. Ezt nevezik testhez álló feladatnak?

Én mindig racionálisan gondolkodtam. Jól láttam az életet. Nem voltak égbekiáltó vágyaim, de egy embernek, amíg él, vannak álmai. Még hatvan-hetven évesen is, nem húszesztendősen. Mindig csak arra figyeltem, hogy talpon maradjak. Soha az életben nem tudtam, nem szerettem, nem szeretek kérni.

Egyszer mégis erre kényszerült. A hetedik szoba forgatása előtt hívta fel Mészáros Mártát, mert akkor már úgy érezte, összedől a világ. Mi történt? Fel tudja még idézni?

Ez olyan pillanat volt, amikor tényleg attól féltem, hogy vakvágányra fut az életem. Minden összeomlott körülöttem. És akkor elpanaszoltam Mártának mindazt, ami fájt, és három-négy nappal később már Lengyelországban forgattam. Kitalált nekem egy szerepet, és már utaztam is Varsóba. Anyagi gondjaim voltak, sok mindent meg kellett oldanom, és jól jött a segítség. Több volt, mint bárki gondolná. Lelkileg megerősödtem akkor, és miután hazajöttem, komoly döntéseket hoztam. A kint töltött két hét pont elég volt ahhoz, hogy más szemmel lássam a világot. Akkor nagyot változott az életem.

Karlovy Vary, Cannes, Viareggio, Varsó. Mi maradt meg ezekből az utakból?

A legélesebben Cannes. Számomra az egy másik bolygó volt. Laktam én már előtte is szép szállodában, de amit soha nem fogok elfelejteni: lementünk reggelizni Cannes-ban, és tíz méter hosszú asztalok voltak megterítve óriási mennyiségű étellel. Nem egyről azt sem tudtam, micsoda. Tengert és pálmafát is akkor láttam először.

Mégsem szédült el a látványtól. Nem volt egyfajta lelki megrázkódtatás hazajönni?

Nagy törést soha nem okozott bennem, hogy én nem ott élek. Megszoktam, hogy elvittek, és hazahoztak. A lent és a fent folyamatosan jelen volt az életemben. Jöttem, láttam, győztem, megyek haza! Mindig ez volt bennem.

Ármány és szerelem Anno 1951. Ez már egy tévéfilm, amelyben szintén Mészáros Márta révén kapott szerepet. Akárcsak a Cabiria éjszakáiban, a Karinthy Színházban. Tartja valakivel a kapcsolatot azok közül, akikkel egykor együtt játszott?

Nem. Nem is igénylem. Én nem élek abban a világban. Nekünk nincsenek közös témáink. Kecskeméten élek, takarítóvállalatot vezetek. De köszönöm, így is jól érzem magam.
 

Szakmailag, nőként, anyaként, barátként a legtöbbet Mészáros Mártától kapta. Szeretetet, segítséget, figyelmességet, és mindent önzetlenül. „Az egész életemben benne van – mondja. – Szívmelengető érzés volt, hogy sok év után újra átölelhettem, körbepuszilhattam. Nehéz volt elválni tőle.”

A szerző a Vasárnap munkatársa