Search by category:
Egyéb kategória

A Galántai és a Dunaszerdahelyi járás gazdasági és szociális kérdéseivel foglalkozik kihelyezett ülésén a kormány

Mészáros Richárd

2024. 03. 27., sze – 10:57

Galánta |

Az előzetes alapján konkrét feladatokat fogad el a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás gazdasági és szociális helyzete javítása érdekében kihelyezett ülésén Robert Fico kormánya. A régió városai és falvai fejlesztésére irányuló projektek megvalósítására 1 987 000 euró támogatást hagyhatnak jóvá a miniszterek a galántai Városi Művelődési Központban tartott ülésen.

A kabinet számos törvényjavaslatot és módosítást is megvizsgál. A környezeti hatástanulmányról szóló törvény módosítása a folyamatok egyszerűsítését és felgyorsítását célozza, hogy azoknál az építkezéseknél, amelyekhez környezeti hatástanulmány szükséges, egyszerűsödjön az engedélyeztetési eljárás.

A külföldiek tartózkodásáról szóló törvény módosításainak célja egyebek mellett az, hogy a munkaerőpiacon vonzóbbá tegyék az úgynevezett kék kártyák használatát a magasan képzett külföldi munkavállalók számára.

A közbeszerzési törvény módosításának célja, hogy az egyes kategóriák összevonásával és a szerződések megkötésére vonatkozó szabályok módosításával egyszerűsítse a közbeszerzést a kis összegű megbízások esetében. A javaslat szerint a közbeszerzéshez kötött megbízásoknál a minimális értéket 50 000 euróra emelnék annak érdekében, hogy csökkentsék a bürokráciát.

A kabinet kihelyezett ülésén a munka törvénykönyvének, valamint a gyermekek szociális és jogi védelméről és a szociális gyámságról szóló törvénynek a módosítása is napirendre kerül.

A kormány emellett zöld utat ad a kormányhivatal helyiségeinek rekonstrukciójára vonatkozó közbeszerzés elindításának. A következő három év becsült kiadásai 7 136 228 euróra rúgnak.

Kapcsolódó cikkünk

Galánta |

Tiltakozók körülbelül húszfős csoportja „szégyen” és „fúj” szavakat kiabálva, sípszóval, kerepelőkkel fogadta a kihelyezett ülésre érkező kormánytagokat a galántai Városi Művelődési Központ előtt. 

10:19 „Tisztelt magyar polgártársak! Ne hagyjátok, hogy ez a kormány megvásároljon benneteket!” – fogalmazott Grendel Gábor.

10:14Igor Matovič Ján Slota magyarellenes intézkedéseit sorolta. Kifejtette, Robert Fico egyszer sem állt ki a magyarok mellett korábban.

10:09Grendel Gábor és Igor Matovič, a Szlovákia mozgalom képviselői a kormányülés ideje alatt felhívást intéztek a magyar választókhoz, amelyben arra szólították fel őket, hogy az államfőválasztáson emlékezzenek Robert Fico és kormánya korábbi tetteire és ne hagyják magukat megvezetni.

Grendel Gábor feltette a kérdést, hányszor volt az elmúlt 20 évben ebben a régióban kihelyezett kormányülés, majd meg is válaszolta, egyszer sem. Forró Krisztián tavaly novemberi kijelentését idézte: a magyarok csak saját magukra számíthatnak. Robert Fico kormányának tetteit sorolva egyebek mellett Malina Hedvig ügyét említette. Hangsúlyozta, most, az államfőválasztáskor viszont a magyarok szavazataira számít.

Korábban:

A tüntetők elsősorban a város szélére tervezett szélerőművek ellen tiltakoztak. Az alpolgármester megszólította őket, hogy fejezzék be a tiltakozást, mert ehhez nincs köze a kormánynak. Egyikük viszont hangsúlyozta, igen is van köze hozzá, hiszen ha elfogadja a stratégiai beruházásokról szóló törvényt, akkor turbinák lesznek a telkeiken, kertjeikben, kisajátítják a földjeiket.

Az ajtóban népviseletbe öltözött zenészek és énekesek várták az érkezőket, valamint a városi hivatal alkalmazottai és az alpolgármester, Peter Závodský.

Read More

Post Comment