Čaputová részvétét fejezte ki az autóbusz-balesetben elhunytak hozzátartozóinak
2024. 04. 06., szo – 12:10
Zuzana Čaputová őszinte részvétét fejezte ki a szombat délelőtt Szepesváralján (Spišské Podhradie) történt autóbusz-balesetben elhunytak hozzátartozóinak.
„Nagyon sajnálom. Gondolataim a családjukkal és szeretteikkel vannak, és őszinte részvétem. Gondolok a sérültekre is, akiket most orvosok ápolnak, mielőbbi felépülést kívánok nekik. Őszintén kívánom, hogy a tragikus baleset áldozatainak száma ne növekedjen tovább” – írta Čaputová a közösségi oldalán.
Szombat délelőtt autóbusz gázolt gyerekeket Szepesváralján (Spišské Podhradie). Két személy elhunyt, legalább heten megsérültek – tájékoztatott Petra Klimešová, a mentőszolgálat szóvivője.
A sérültek száma változhat – tájékoztatott a mentőszolgálat operatív központja (OSZZS) a közösségi hálón.
A belügyminisztérium közleménye szerint az autóbusz-baleset hívő fiatalok találkozóján történt, ahol a tömegközeledési jármű tíz személyt gázolt el.
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter is a helyszínre utazott.
Az Eperjesi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője, Jana Ligdayová tájékoztatása szerint a busz ismeretlen okból került mozgásba, míg a gyerekek a jármű előtt várták a leszálló társaikat.
A helyszínre a lőcsei hivatásos tűzoltókat, négy gyorsmentőt és két mentőhelikoptert is riasztottak.