Search by category:
Egyéb kategória

Dunaszerdahelyen és környékén sem túl magas a választási kedv

Dunaszerdahelyen és környékén sem túl magas a választási kedv

Balaskó Réka

2024. 04. 06., szo – 17:45

17 órakor így alakul a választási részvételi arány a Dunaszerdahelyi járás egyes falvaiban: Diósförgepatony 25%, Pozsonyeperjes 24%, Sárosfa 37% (17.30-kor), Vajka 46%, Vásárút 21% és Albár 33%. 

Nagymegyeren a részvételi arány, a nyolc szavazókörzet összesített eredménye alapján délután öt órakor 22,27%, ami jobban néz ki, mint két hete volt. A bizottságok szerint van mozgás, jönnek – mennek az emberek, a nap végére akár a 30%-ot is elérheti. 

Ez mindenképpen pozitívum, Nagymegyer az első körben 24,9 százalékkal zárt. A Dunaszerdahely melletti Hodosban a részvételi arány magasabb, mint ket héttel ezelőtt ebben az időpontban. Két helyszínen folyik a szavazás, összességében 35%-os a részvételi arány. 

Kapcsolódó cikkünk

Kövesse figyelemmel az államfőválasztás legfrissebb és legjelentősebb eseményeit az Új Szóval!

Államfőválasztás – élő közvetítés
élő

1új bejegyzés érkezett

18:36

Más helyett szavazott Gútán a bizottság egyik tagja. Bővebben…

18:22

Egyelőre alacsonyabb a részvétel a Mátyusföldön a két héttel ezelőttihez képest. Bővebben…

18:16

Az egyik tátrai szavazóhelyiség egy szanatórium mozitermében található. Bővebben…

18:06

Rendben zajlik a szavazás az elnökválasztás második fordulójában – jelentette ki Eduard Burda, az Állami Választási Bizottság elnöke. Bővebben…

18:03

17 órakor így alakul a választási részvételi arány a Dunaszerdahelyi járás egyes falvaiban: Diósförgepatony 25%, Pozsonyeperjes 24%, Sárosfa 37% (17.30-kor), Vajka 46%, Vásárút 21% és Albár 33%. Bővebben…

17:53

A mentőket eddig három helyre riasztották a választással kapcsolatban. Bővebben…

17:43

Dabar községben a volt kocsma épületében választanak. Bővebben…

17:37

Két nyitrai börtön fogvatartottjai is érdeklődtek a szavazás iránt az elnökválasztás második fordulójában. A bizottságok szerint összesen 137-en járultak az urnákhoz. A Vašinova utcai női börtönben 83 elítélt érdeklődött a szavazás iránt. „Egy nő azonban időközben szabadult és hazament, egynek pedig nem volt szavazókártyája. A többi 81 gond nélkül szavazott” – mondta a hírügynökségnek Alena Cíferská, a választási bizottság tagja.

TASR/AP-felvétel

17:24

Nagymihályon, a Teodor Jozef Mousson Általános Iskolában nemcsak az elnökválasztás második fordulója zajlik, hanem az első finnországi 3+1-es floorball-világbajnokságra való országos selejtező is. A szavazóhelyiségek közelségét kihasználják a sportolók, a választók a sporteseményre is benéznek. Mint a társszervező Pavol Popovec a hírügynökségnek elmondta, a kvalifikációs torna jelentős esemény a floorball és Nagymihály számára, mivel korábban még nem rendeztek itt hasonló eseményt.

TASR/AP-felvétel

17:14

Az eperjesi járásbeli Szinyelipócon a helyi forráshoz vízért érkező emberek a szavazóhelyiségbe is betérnek, hogy leadják szavazatukat az államfőválasztás második fordulóján. „Ide járnak a nyaralók, de ide jönnek azok is, akik a Salvátorból jöttek inni. Van itt egy ásványvízforrásunk” – mondta Gabriel Slezák, a szinyelipóci választási bizottság tagja.

TASR/AP-felvétel

17:07

A tőketerebesi Örösben a környékbeli településekkel ellentétben – a helyiek és a faluban kialakított választási bizottság szerint – a mai választási fordulón kevesebben fordultak meg a szavazóhelyiségekben. A településnek a mai választások során 470 regisztrált voksolója van. Délután ötig nagyjából 80-an járultak az urnák elé. A viszonylag alacsony létszámhoz képest a faluban 31 emberhez vitték ki a mobilurnát, főként az idősebb és a beteg lakosokhoz.

Németi Róbert felvétele

17:03

Érsekújvár. A járási székhelyen a délutáni órákban néhány választókörzetben már 40 százalék körüli volt a részvételi arány, az első fordulóban 48,29 százalékos volt a választási részvétel a járási székhelyen. Parkolási gondokkal nem küzdenek a lakosok a város területén, csupán a Vár utcai szlovák alapiskolánál van némi torlódás, mert az ide vezető út egy részét felújítás miatt lezárták, így a lakosok nemi kerülővel juthatnak el a választóhelyiséghez. Hosszú kocsisorok kígyóztak ottjártunkkor a kertészeti centrumok közelében és a Millennium Sportcsarnoknál, ahol ma táncbajnokság zajlik. Az Érsekújvári járásban összesen 112 406 választásra jogosult polgár adhatja le a voksát 22 óráig, 134 választókörzetben. Várhatóan az Érsekújvári járásban a második fordulóban a választási részvételi arány eléri, vagy meghaladja az első fordulós 45,4 százalékot.

Száz Ildikó felvétele

16:42

Az a szavazópolgár is voksolhat a szombati államfőválaszáson, akinek nem Szlovákiában van az álladó lakhelye. Bármelyik szavazóhelyiségben leadhatják a voksukat, ha bemutatják az érvényes útlevelüket, és egy becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy az állandó lakhelyük külföldön van – hívta fel a figyelmet honlapján a belügyminisztérium.

16:27

Kisgéresben a választási bizottság tagjai bizakodóak. A jelenlegi álláspontjuk szerint eddig nagyjából ugyanannyian jöttek el szavazni, mint ilyen tájt az első körben. A bodrogközi település egyetlen választókörzetben a mai szavazásra valamivel több mint 800 szavazot regisztráltak. Eddig megközelítőleg 170-180-an járultak az urnák elé.

Németi Róbert felvétele

16:20

15 óra körül Somorján 30-35 százalékos a választási részvételi arány, tudtuk meg a második választókörzet jegyzőkönyvvezetőjétól. Két hete ilyenkor alacsonyabb volt a részvétel. Jó idő van, sokan kinn vannak a természetben vagy a kertben dolgoznak, sportolnak, estére több emberre számítanak. Eddig többnyire magyar nemzetiségűek járultak az urnákhoz.

16:05

Dobrán és Perbenyikben is alacsony a részvételi arány. A Bodrogköz központi városához, Királyhelmechez közeli Dobra kistelepülés mintegy 400 szavazásra jogosult lakosa közül a kora délutáni órákig nagyjából 60-an éltek az elnökválasztási lehetőségükkel.

Németi Róbert felvétele

15:40

Falvanként változik a részvételi arány a Komáromi járásban. Bővebben

15:23

100 éves szavazója is volt az elnökválasztásnak. Bővebben…

TASR/AP-felvétel

15:16

A Vágsellyei járásban fekvő Negyeden az éppen zajló II. Niget Kolbászkészítő Verseny mellett az elnökválasztásra is időt szakítanak a helyiek. A közel 2700 szavazásra jogosult lakos három szavazókörzetben adhatja le voksát a két elnökjelöltre. 15 óráig nagyjából 20 százalékos volt a részvételi arány. A szomszédos Farkasdon ugyancsak három körzetet alakítottak ki a nagyjából 2700 választónak, akiknek eddig nagyjából egynegyede járult az urnákhoz. (tb)

Tornyai Bianka felvétele

15:02

Az államfőválasztás második fordulóján a százhatvanhétszeres véradó, Martin Babinčák, szavazatának leadása után megmutatta a prof. MUDr. Ján Kňazovický százszoros véradónak járó medálját, a nagymihályi járásbeli Lasztomér községben.

TASR/AP-felvétel

14:52

Két esetről számolt be a rendőrség az államfőválasztás második fordulóján. Az egyiknél a választási bizottság egyik tagja alkoholos befolyásoltság alatt tartózkodott a szavazóhelyiségben.

14:38

A szülészeten is szavaztak Alsókubinban. Bővebben…

14:22

Érsekújvárban az egyes, kettes és hármas számú körzetben is, a Czuczor Gergely Alapiskola hátsó épületrészében találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy szülő, nagyszülő és unoka együtt jött választani.

Száz Ildikó felvétele

14:05

Régiós körutunk egyik korábbi városába, Érsekújvárba visszatérve a Dévény utcai alapiskolában a választási bizottság tagjai elmondták, már 37 százalék feletti a választási részvételi arány, magasabb, mint két héttel ezelőtt ebben a napszakban.Délelőtt a piaclátogatást követően az idősebbek jöttek el szavazni, ezekben az órákban már fiatalok is érkeznek.

Száz Ildikó felvétele

13:59

A Bodrogköz keleti csücskében sorra érkeznek a választópolgárok a szavazóhelyiségekbe. Bővebben…

13:55

A választási bizottságok tagjainak pártatlanul kell ellátniuk a feladataikat, viselkedésükkel nem befolyásolhatják a szavazókat, sem valamelyik jelölt javára, sem ellene. Bővebben…

13:50

Az Állami Választási Bizottság folyamatosan foglalkozik a hozzá érkező bejelentésekkel. „Elsősorban a kampánycsendsértésekkel kapcsolatosak, amit tudunk, azonnal megoldunk. Egyes bejelentések részleteit pedig ellenőriztetni kell” – tájékoztatott Eduard Burda, a bizottság elnöke.

13:38

Az államfő kiváltságainak listája meglepően hosszú: tanácsadók, több ezer eurós fizetés, saját fodrász és divattervező –, hogy csak párat említsünk. Bővebben…

13:33

A választási bizottság egy tagja alkoholos befolyásoltság alatt állt. „Póttag vette át a helyét, az egész nem zavarta meg a választás menetét” – tájékoztatott Stanislav Hromádka, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti osztályának igazgatója. Bővebben…

13:28

Találkoztunk a deáki születésű, vágsellyei Benci Rozáliával, aki e héten ünnepelte a 80. születésnapját és elmondta, a kora esti órákban mindenképpen elmegy választani a férje kíséretében.

13:22

Nem nagy az érdeklődés a választás iránt a marginalizált roma közösségben. Bővebben…

13:18

Magasabb lehet a részvételi arány a Komáromi járásban az első fordulóhoz képest. Bővebben…

13:15

Vágsellyén, a Pázmány Péter Alapiskolában kora délután mintegy 18 százalékos a részvételi arány, 1300 választóból alig 240 jött el, javarészt idősebbek. A választási bizottság tagjai elmondták, itt a részvétel aránya és a korosztály tükrözi az első fordulóban tapasztaltakat.

Száz Ildikó felvétele

13:09

A köztársaságielnök-választás második fordulójában Párkányban nőtt a választói kedv, az első fordulóhoz képest az általunk délelőtt meglátogatott négy választási körzetben mindenütt jobb részvételről számoltak be a bizottságok. Bővebben…

13:03

A rendőrség vizsgálatot indított egy eset kapcsán, amely során a szelezsényi (Sľažany – Aranyosmaróti járás) választási bizottság egyik tagja nem megfelelő pólót viselt. Az esetről a választási bizottság elnöke tett jelentést, aki szerint a férfi pólójának hátulján lévő felirat kampánycsendsértő lehet. A rendőrség közlése szerint a szabálysértés végül nem igazolódott be.

12:57

A komáromi járásbeli Izsán Gyöngyösbokréta népviseletbe öltözött hagyományőrző együttes tagjai is szavaztak az elnökválasztás második fordulójában.

TASR-felvétel

12:54

Komáromban egy ifjú pár is leadta szavazatát az államfőválasztáson.

TASR-felvétel

12:51

Bárki részt vehet megfigyelőként a választáson, ezt a helyi választási bizottság elnökének kell bejelentenie. A megfigyelő ellenőrizheti a szavazás menetét, de nem zavarhatja meg azt. Végig jelen lehet a szavazáson és a szavazatszámlálásnál is, de nem akadályozhatja a választási bizottság munkáját.

12:42

Felsőradoson (Radošovce – Szakolcai járás) az államfőválasztás mellett népszavazást is tartanak egy, a község közelében tervezett szélerőműpark megépítéséről.

12:11

22:05-ig hosszabbították meg a választási moratóriumot – tájékoztatott Eduard Burda, a választásokért és a politikai pártfinanszírozás ellenőrzéséért felelős állami bizottság elnöke szombaton délután.

12:01

A nagymihályi idősek otthonában nagy a választói kedv. Bővebben…

11:58

Tardoskedden, az Érsekújvári járás egyik legnagyobb településén a faluházban nyitottak két választókörzetet. Az egyikben a bizottsági tagok elmondták, az 1179 választásra jogosult lakos közül eddig csak a 15 százalékuk, 180 személy járult az urnához. Javarészt idős választók érkeztek. A tardoskeddiek szerint még így is nagyobb a választási kedv az első fordulóhoz viszonyítva.

Száz Ildikó felvétele

11:50

Peter Pellegrini elnökjelölt Csöllén (Rovinka) szavazott.

TASR-felvétel

11:46

Zuzana Čaputová államfő fontosnak tartja, hogy az állampolgárok éljenek a választási jogukkal, ezzel befolyásolják a választás végeredményét. Bővebben…

11:43

A vasútállomáson szavazhatnak Karásznón. Bővebben…

TASR-felvétel

11:36

A galántai ötödik számú szavazóhelyiségben 11 óra után nagyjából húsz százalékos részvételi arányról számoltak be a szavazási bizottság tagjai.

11:32

„Az elnökválasztás iránt nagyobb az érdeklődés az elítéltek és a rabok körében, mint más választások esetében. Ennek érthető okai vannak, hiszen a Szlovák Köztársaság elnöke az esetükben nagyobb hatáskörrel rendelkezik” – magyarázta Marek Kristan, a Kassai Büntetés-végrehajtási Intézet igazgatója. Bővebben…

11:27

Érsekújvárban, a Czuczor Gergely Alapiskolában kialakított 4-es és 5-ös választókörzetben ottjártunkkor foglalkoztak a délelőtti részvételi adatok összegzésével: eddig a választásra jogosultak 25 százaléka járult az urnákhoz, az idősotthon lakosai közül csak néhányan igényeltek mozgóurnát.

Száz Ildikó felvétele

11:20

Zuzana Čaputová államfő Bazinban adta le szavazatát.

TASR-felvétel

11:07

Galántán, a Városi Művelődési Központban kialakított szavazóhelyiségben minden probléma nélkül indult a szavazás. Délelőtt átlagos volt a választási kedv. A bizottság tagjai azt tapasztalták, hogy sok elsőszavazó érkezik, illetve olyanok is, akiket már rég nem láttak a választási helyiségben. A gimnázium épületében a 11. és 12. választási körzet található. Az egyikben 10 óra után 10 százalék körül volt a részvételi arány, a másikban a két héttel ezelőttihez hasonló, vagy annál kicsit nagyobb.

Tornyai Bianka felvétele

11:06

„Nem érzem magam százévesnek, semmim se fáj. Ezért is jöttem el szavazni, minden szavazáson részt veszek. Állampolgári kötelességemnek érzem” – jelentette ki a százéves Ladislav Lampert, aki Pozsony Ligetfalu városrészében adta le szavazatát. 

11:02

Ha valaki tévesen tölti ki a szavazólapot, a választási bizottság újat ad neki. A tévesen kitöltött szavazólapot a szavazó a fel nem használt vagy elrontott szavazólapokra kijelölt dobozba dobja.

10:48

Bátorkeszin (Komáromi járás) fennakadások nélkül zajlik a szavazás. A nagyközség kultúrházának felső termeiben található szavazóhelyiségekbe reggeltől ütemesen érkeznek a választók – van, aki családostul. A választási bizottság tagjai elmondták, a két héttel ezelőtti első fordulóhoz képest reggel és délelőtt is magasabb ma a részvételi arány.

10:41

Az első forduló óta 2200-an váltak nagykorúvá, ők most szavazhatnak először.

10:32

Az államfőválasztáson csak Szlovákia területén lehet szavazni, külföldről, postai úton nem. De azok a külföldön élő állampolgárok is szavazhatnak idehaza, akinek nincs állandó lakhelyük Szlovákiában. Bővebben…

10:23

„Átgondoltam, kire szavaztam volna az első fordulóban. Örülök, hogy a jelöltem bejutott a második körbe, így most rá adhattam a szavazatomat” – jelentette ki Dorota Lutzbauerová, aki az elnökválasztás második fordulójára töltötte be a 18. életévét. A lány azon 21 nagyszombati fiatal egyike, akik a két választási forduló között érték el a választói korhatárt.

10:15

A döntés az emberek kezében van – jelentette ki Ivan Korčok államfőjelölt, aki Szencen adta le szavazatát. A választóknak azt üzente, éljenek szavazati jogukkal.

Somogyi Tibor felvétele

10:10

Szímőn az elsők között járult a választási urnához Bób János polgármester. Döme Beatrix hivatalvezető arról tájékoztatott, hogy a Vág menti községhez tartozó Gúgon, ahol a szövetkezet helyi borozójában hagyományosan 9-től 9:30-ig tartott a szavazás, a kihelyezett mozgóurnába a 21 választásra jogosult lakos közül csupán 9 dobta be szavazatát. Az érsekújvári járásbeli községben hasonló volt a helyzet az elnökválasztás első fordulójában is.

10:04

A szenci járásbeli Vőkön, ahol a választásra jogosultak többsége magyar nemzetiségű, nagyobb érdeklődés mutatkozik, mint az első fordulóban. Bővebben…

09:55

Zemplén összes járásában fennakadások nélkül indult az államfőválasztás második fordulója. „Mostanra a bizottságok tagjai már szúrópróbaszerűen ellenőrzik az egyes szavazóhelyiségeket” – mondta Mária Macková, a Nagymihályi választókörzetet felügyelő bizottság elnöke, amely 183 szavazóhelyiséget felügyel, köztük Szobráncot, Nagykapost és Őrmezőt. A Homonnai és Tőketerebesi járásban sem adódtak fennakadások a kezdetekkor.

09:47

Országszerte zökkenőmentesen, fennakadások nélkül zajlik az elnökválasztás második fordulója – erősítette meg Stanislav Hromádka, a rendészeti osztály igazgatója. Hozzátette, elegendő járőrautó és gyalogos járőr vigyáz a közrendre a településeken, és a terepen vannak a bűnügyi osztályok rendőrei is. Minden olyan információt, amely a választás vagy a közrend megzavarására, bűncselekmény elkövetésére utal, azonnal jelenteni kell a legközelebbi rendőrőrsön, vagy az ingyenesen hívható 158-as telefonszámon.

09:44

Szlovákia egyik legkisebb községének, Meredélynek (Príkra – Felsővízközi járás) tizenegy választópolgára van. „Itt élek a községben, itt van az állandó lakhelyem is. Télen nem annyira jó itt, mert nem jár a közlekedés és üzletünk sincs. Az idősebbeknek ez nem jó, de nyáron itt vagyunk, télen pedig egy felsővízközi lakásban élünk” – mondta a település első szavazója, a 74 éves Vasiľ Grešlík.

09:34

Egészségkárosult személynek lehet segíteni kitölteni a szavazólapot. Bővebben…

09:22

Kassa–Óváros városrész kettes és hármas számú szavazókörzetében sorra érkeznek a választópolgárok, hogy leadják voksukat. A szavazóbizottság tagjai szerint a választási kedv valamivel nagyobbnak tűnik, mint amilyen az első körben volt, persze, a nap vége még nagyon messze van. A szavazóhelyiségben a kisgyerekes családokból sincs hiány, sokan gyermekeikkel együtt érkeznek a karikázásra. 

Németi Róbert felvétele

09:15

Időben megnyitott az összes szavazóhelyiség a Nyitrai és az Aranyosmaróti járásban – erősítette meg a járási választási bizottság. Mind a 212 körzetben rendben zajlik a szavazás. A megyeszékhelyen 72 körzet van, amelyeken az államfőválasztás első fordulójához képest több az olyan állampolgárt regisztráltak, aki az állandó lakhelyéhez képest Nyitrán kíván szavazni. Összesen 2397 választói igazolványt adtak ki a városban. 

09:12

Az is szavazhat, aki a választás napján tölti be a 18. évét. Azok a külföldön élő állampolgárok is leadhatják a szavazatukat, akiknek már nincs Szlovákiában állandó lakhelyük. Ha beutaznak az országba, a közel 6000 szavazóhelyiség közül bármelyikben voksolhatnak.

09:01

Az Érsekújvári és Komáromi járásban is problémamentesen zajlik az elnökválasztás második fordulója. Előbbiben 134, utóbbiban 107 szavazóhelyiséget alakítottak ki. 

08:56

Az Érsekújvári járásban is zavartalanul indult az elnökválasztás második fordulója. Lapunk kérdésére Pavol Machata, a járási választási bizottság elnöke elmondta, hamarosan indulnak ki a terepre, előbb az érsekújvári, majd a párkányi térségbe. Arra egyelőre nem kaptunk választ, hogy hány kórházi beteg kért mozgóurnát az Érsekújvári Oktató Kórházból és Rendelőintézetből.

08:54

Nagyszombat megyében zavartalanul zajlik a választás. A Dunaszerdahelyi járásban 126 szavazóhelyiséget, a Galántai járásban 84, a Pöstyéniben 63 szavazóhelyiséget alakítottak ki.

08:53

33 eurós bírságot kap, aki kiviszi a szavazólapot. Bővebben…

08:43

A Lévai és a Vágsellyei járásban is – előbbiben 160, utóbbiban több mint 40 körzetben – rendben zajlik az államfőválasztás. A járási választási bizottságok közlései alapján Nyitra megye déli részén gond nélkül megnyitott az összes szavazóhelyiség. 

08:40

Szavazni csak érvényes személyi igazolvánnyal lehet. Bővebben…

08:31

Öt perccel később nyitott ki a 13. számú szavazókörben lévő, egyházi iskolában kialakított szavazóhelyiség Vágújhelyen (Nové Mesto nad Váhom). A választási bizottság jegyzője szerint a késés oka az iskola bezárt főkapuja volt. A szavazóhelyiség itt 22.05-ig tart nyitva.

08:30

Mozgóurnát kérhetnek az államfőválasztás második fordulójában azok, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak elmenni a szavazóhelyiségbe. Bővebben…

08:24

Losoncon és Nagykürtösön is zavartalan volt a választás első órája. Bővebben…

08:17

Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban az elnökválasztás első fordulóját megelőzően és most, a második forduló előtt is szimulált választásokat tartottak a diákok. Bővebben…

08:15

Az elnökválasztás második fordulója a komplikációk nélkül kezdődött Gömörben. A szavazóhelyiségek a Rozsnyói, Rimaszombati és Nagyrőcei járásokban időben és gond nélkül megnyíltak. Bővebben…

08:10

A reggeli órákban főként a nyugdíjasok járnak szavazni. Bővebben…

08:04

Valamennyi szavazóhelyiség megnyílt, nem tapasztaltak fennakadást –  tájékoztatott szombat reggeli sajtótájékoztatóján Eva Chmelová, a belügyminisztérium népszavazásokért és választásokért felelős osztályának vezetője.

08:00

Nyugodtan indult az államfőválasztás második fordulója az Eperjesi, Kisszebeni, Bártfai, Sztropkói és Felsővízközi járásokban. Bővebben…

07:55

Az elnökválasztás második fordulójának idején is működik a belügyminisztérium tájékoztató vonala. Bővebben…

07:53

„Arra számítok, hogy olyan lesz, mint az első fordulóban, amikor sokan összekötik a szombati bevásárlást vagy a piac látogatását azzal, hogy megállnak szavazni” – mondta Darina Šabíková, a két máriavölgyi választási körzet egyik bizottságának elnöke. Bővebben…

07:43

A Statisztikai Hivatal adatai szerint több mint 4,33 millió választópolgár adhatja le a szavazatát az összesen 5938 szavazóhelyiségben.

07:42

Csak egy jelölt sorszámát lehet bekarikázni, ellenkező esetben érvénytelen lesz a szavazat. Bővebben…

07:38

A választóhelyiségek nyitása óta terepen vannak a kassai rendőrök. Bővebben…

07:34

Az államfőválasztással kapcsolatban több intézkedést foganatosított a rendőrség. Bővebben…

07:30

Facebook: ma államfőt választunk! Bővebben…

07:20

A Google is emlékeztet: menjünk el szavazni! Bővebben…

07:17

1994 elítélt szavazhat az elnökválasztás második fordulójában. Bővebben…

07:12

Összegyűjtöttük a szavazással kapcsolatos legfontosabb információkat. Bővebben…

07:08

Felhős, de meleg idő kedvez a választóknak, csak elvétve alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Bővebben…

07:00

Ma kiderül, ki lesz Szlovákia köztársasági elnöke az elkövetkező öt évben. Hasonlóan az első fordulóhoz, a szavazóhelyiségek ezúttal is 07:00 és 22:00 között tartanak nyitva. Bővebben…

Read More

Post Comment