Nem nagy az érdeklődés a választás iránt a marginalizált roma közösségben
2024. 04. 06., szo – 12:59
A rimaszombati Dúžavská úti lakótelepen, ahol a marginalizált roma közösség él, nem nagy az érdeklődés az elnökválasztás iránt. A szombati második fordulóban délig még tíz szavazó sem járult az urnákhoz.
„Reggel 7.00 órakor minden gond nélkül megnyitottuk a szavazóhelyiséget. Összesen 691 választópolgárunk van a listán, kilencen adták le eddig a szavazatukat”
– mondta Henrieta Hacskóová, a helyi választási bizottság elnöke, hozzátéve, hogy a részvételi arány mégis magasabb, mint a választások első fordulójában ugyanebben az időpontban.
Hozzátette azt is, hogy az első választópolgár nem sokkal a helyi általános iskolában kialakított szavazóhelyiség megnyitása után érkezett, de délutánra nagyobb számú érdeklődőre számítanak.
A választási bizottság tagjai szerint Dužavská út lakosai általában inkább az önkormányzati vagy a parlamenti választások iránt érdeklődnek. A településen több mint 1000 roma él, akiknek az anyanyelve túlnyomórészt magyar. A mostani elnökválasztás első fordulójában a választási részvétel ebben a körzetben 7,4 százalék volt, míg Rimaszombatban 40,84 százalék.
(TASR)