A Smer és a Hlas is visszafogja EP-választási kampányát
2024. 05. 16., cs – 16:18
A Smer és a Hlas a következő időszakban visszafogja EP-választási kampányát – közölte a kért párt részéről a kormányfő elleni merénylettel és a társadalmi indulatok lecsillapítására vonatkozó felhívással kapcsolatban Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter és Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter.
„Átértékeljük a kampány intenzitását, de nem hiszem, hogy változtatnánk a stratégiánkon, amely az állampolgárokkal való találkozókon alapul” – tette hozzá Kaliňák.
„A Hlas is mindenkihez azzal a felhívással fordul, hogy egy időre hagyjunk fel a kampányolással és a konfrontációval” – mondta Šutaj Eštok. Beismerte, hogy részükről az egyik ok erre az, hogy Branislav Becíket, a párt EP-listavezetőjét és parlamenti képviselőjét is megfenyegették.
Az EP-választás június 8-án lesz.