Search by category:
Egyéb kategória

15. Móder-kupa Tardoskedden

15. Móder-kupa Tardoskedden

Lencsés Zoltán

2024. 06. 26., sze – 17:20

Immár 15. alkalommal rendezik meg az Érsekújvár közelében található nagyközségben, Tardoskedden a Móder-kupa diákfocitornát, melyen a szervezők tisztelettel adóznak a Móder fivérek, László és József emlékének. 

A tardoskeddi származású labdarúgók egykor hazai és külföldi focipályákon jeleskedtek, öregbítették a település hírnevét. László, a pozsonyi Slovan egykori gólerős csatára az égszínkékek csapatának tagjaként 1969-ben KEK-diadalnak is örült, 2006-ban távozott az élők sorából. A két esztendővel fiatalabb József a kassai Lokomotíva erősségeként került rivaldafénybe, tagja volt az 1976-os belgrádi Európa-bajnokságon győztes csehszlovák csapatnak. A harmadik tardoskeddi focicsillag nevét viselő Szikora György Stadionban szombaton hat csapat küzd a trófeákért, az egyéni díjakért.

„Az előző években az U15-ös korosztály képviselői mérték össze tudásukat rendezvényünkön, idén változtattunk, első alkalommal jutnak szóhoz az U11-esek. Szeretnénk őket még jobban felkarolni, motiválni, ugyanis tavaly rossz passzban voltak. Időközben edzőjük szakértelmének, jó munkájának köszönhetően rendezték soraikat. Délelőtt két háromtagú csoportban mindenki mindenkivel megmérkőzik. A mérkőzések játékideje 2×20 perc lesz, hőség esetén rövidítünk. A kapus mellett hét mezőnyjátékos lehet a játéktéren, a többiek tetszés szerint cserélnek. A déli pihenőt könyvbörze, tizenegyesrúgó verseny színesíti. Az ebédszünetet követően 13 órakor rajtolnak el a helyosztók. Nevezési díjat nem kértünk. A hat részt vevő csapat: Érsekújvár, Perbete, Bajcs, Sopornya, Bánkeszi (Bánov) és Tardoskedd” – tájékoztatta lapunkat Buda Ferenc főszervező, a tardoskeddi Lucerna Polgári Társulás elnöke.

Megtudtuk, húsz díj kerül kiosztásra. „A fődíj a Móder László-serleg. A Fair play trófea pedig Móder József nevét viseli, ezt a megmérettetés legsportszerűbb csapata viheti haza. Az első három helyezett kupát, a csapattagok érmet kapnak. Különdíjjal jutalmazzuk a torna legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és gólkirályát, valamint az alakulatok legjobbnak ítélt futballistáját. Tornánkra természetesen a futballkedvelőket is várjuk” – tájékoztatott a díjakról, invitálta a nagyérdeműt hagyományos emléktornájukra Buda Ferenc.

Read More

Post Comment