Fico: A miniszterelnöknek azzal is törődnie kell, miként töltik meg a magtárakat
2024. 07. 08., h – 11:50
Robert Fico (Smer) kormányfő másodszor lépett a nyilvánosság elé a május 15-ei támadás óta.
Fico szerint a miniszerelnöknek azzal is foglalkoznia kell, miként töltik fel a magtárakat. Mint mondta, ezért is érkezett Vedrődújfaluba (Slovenská Nová Ves), hogy ellenőrizze a Agro Voderady vállalat betakarítási folyamatát.
„Nem szeretném, ha ismét találgatásokba bocsátkoznánk arról, hogy a miniszterelnök vagy a mezőgazdasági miniszter miért tesz látogatást a szlovák mezőgazdasági vállalkozásoknál” – tette hozzá.
Hozzátette, a terméshozamok alacsonyabbak, ezzel összefüggésben megjegyezte azt is, hogy az éghajlatváltozás valóság, amit a betakarítás korai kezdete is bizonyít.
Visszatért a gazdáknak nyújtott közvetlen kifizetésekkel kapcsolatos problémákra is, amelyeket az előző kormánynak tulajdonított. Fico szerint a parlamenti választások óta Szlovákia „a helyes útra lépett”, ennek kapcsán a bankbetétek és a gazdasági növekedést említette. Szerinte Szlovákia ismét kezd felzárkózni az Európai Unióhoz.
(Denník N)