Robottaxikat engedélyeznek egy országban
2024. 07. 10., sze – 13:25
A taxisok zúgolódnak, attól félnek, elvesztik a megélhetésüket.
Peking azt tervezi, hogy előmozdítja a robottaxik bevezetését a város közlekedési rendszerén belüli telekocsi- és autókölcsönző szolgáltatásokban.
A városi gazdasági és informatikai hivatal már irányelvtervezetet adott ki, amely szerint az önműködő járműveknek a közlekedés során sofőrrel vagy biztonsági személyzettel kell rendelkezniük, vagy távoli beavatkozásra is alkalmasnak kell lenniük. Az esetleges közlekedési szabálysértésekkel a hatóságok a helyi törvények és rendeletek szerint fognak foglalkozni.
A vezető nélküli járművek már más kínai városokban is ellenállásba ütköztek. Wuhanban a Baidu Apollo platformja alatt működő több mint 1000 kísérleti autó a taxisok körében félelmet keltett a munkahelyük elvesztése miatt, mivel a robottaxik általában olcsóbbak, mint a hagyományos taxik. A helyiek a forgalmi dugókra is panaszkodnak, és az egyik autó nemrég balesetet szenvedett, amelyet most a rendőrség vizsgál.
(trend)