Search by category:
Egyéb kategória

Fico: Az Európai Bizottság ajánlásai nem veszik figyelembe a koalíció több intézkedését

Fico: Az Európai Bizottság ajánlásai nem veszik figyelembe a koalíció több intézkedését

Mészáros Richárd

2024. 07. 24., sze – 18:38

Robert Fico (Smer) kormányfő tudomásul veszi az Európai Bizottság (EB) ajánlásait a szlovák jogállamiság helyzetének értékelése kapcsán. Állásfoglalásában hangsúlyozta: az illető tárcák párbeszédet fognak folytatni az Európai Bizottsággal, mivel az ajánlások nem vesznek figyelembe sok olyan intézkedést, amelyet a jelenlegi kormánykoalíció vezetett be a szlovák jogrendbe.

„Robert Fico kormányfő ugyanakkor nagyon nyíltan beszél az Európai Bizottság kettős mércéjéről. Az Európai Bizottság olyan jogszabályokat bírál, amelyeket demokratikusan, jogszerűen és szuverén módon fogadott el Szlovákia legfelsőbb törvényhozó szerve” – magyarázta a Kormányhivatal (ÚV) sajtóosztálya. Fico szerint ennek oka a jelenlegi kormány szuverén hozzáállása sok lényeges külpolitikai témához, amelyek esetében az EB azt várja, hogy az uniós tagállamok teljesen szót fogadjanak.

„Robert Fico kormányfő annak fényében értékeli az Európai Bizottság ajánlásait, hogy 2020 és 2023 között az Európai Bizottság nem akarta hallani és látni az emberi jogok durva megsértését és az akkori ellenzék felszámolását célzó visszaéléseket a büntetőjogban, noha ezekről rendszeresen tájékoztatva volt. Az Európai Bizottság egy rossz szót sem szólt Igor Matovič, Eduard Heger vagy Ľudovít Ódor kormányára, mert ezek engedelmesen követték az egyetlen helyes vélemény politikáját” – tették hozzá.

Az EB ajánlásai többek között a Bírói Tanács tagjainak függetlenségét és a főügyész jogköreit érintik. A bizottság az éves jelentésében továbbá azt ajánlotta Szlovákiának, hogy biztosítsa a korrupciós ügyek hatékony és független kivizsgálását és felderítését.

Read More

Post Comment