Search by category:
Egyéb kategória

Nincs igény a nagy pártközi kerekasztalra

Nincs igény a nagy pártközi kerekasztalra

Tokár Géza

2024. 07. 24., sze – 16:56

A Robert Fico ellen elkövetett merénylet után az akkor még kinevezés előtt álló államfő, Peter Pellegrini és elődje, Zuzana Čaputová közös felhívást intézett a pártokhoz egy nagy, megbékélési kerekasztalra. A kezdeményezést azóta is egyre távolabbi időpontokra halasztják.

Alig egy nappal a kormányfő elleni merénylet után egy bizonytalan politikai környezetben Pellegrini és Čaputová – a két legnépszerűbb közszereplő a koalíció és az ellenzék szimpatizánsai körében – közös gesztussal próbálta csillapítani a társadalmi feszültségeket. Az állásfoglalásukban hitet tettek az ország egysége mellett, nagy emberi tragédiaként jellemezték a merényletet és kollektív, közös fellépést követeltek a politikusoktól, akiknek „ellenőrzés alatt kell tartaniuk a szavaikat, gondolataikat és cselekedeteiket.” A politikai pártokat egy közös találkozóra invitálták az elnöki palotába és egy időpontot is megadtak – a következő hét keddjét. A találkozó azóta sem valósult meg, de Pellegrini hivatalosan még nem mondott le a kezdeményezésről.

Napokkal a bejelentés után nyilvánvalóvá vált, hogy több párt is ellenzi az ötletet. A Smer és az SNS, de a Szlovákia mozgalom is tartózkodóan viszonyult a felvetéshez, miközben a merényletet követően óvatosan, de megkezdődött a másik fél hibáztatása a történtekért. A Szlovákia mozgalom felvetette a belügyminiszter távozásának kérdését és az elsők között jelentette be, hogy folytatja az európai parlamenti választási kampányt, a koalíciós pártok pedig inkább egy közös parlamenti közlemény kiadását tartották célravezetőnek. Ennek szövegét az érkező és távozó államfőt kihagyva maguk fogalmaztak meg, az ellenzék pedig csak megjegyzéseket fűzött hozzá. „Az utolsó napok megmutatták, hogy néhány politikus nem képes az önreflexióra egy ilyen tragédia után sem” – indokolta tömören Pellegrini a halasztást, de jelezte azt is, hogy egy későbbi időpontban még megvalósulhat a szimbolikus találkozó, mely jelezné, hogy a politikai pártok alapvető dolgokban képesek egyetérteni.

A találkozóról azóta is csak keveset hallani, a közhangulat pedig megváltozott: Robert Fico a visszatérését követően folyamatosan hibáztatja az ellenzéki pártokat és a médiát a közhangulat felkorbácsolásáért, miközben az ellenzéki pártok szintén erőteljesen kritizálják a kormány reformintézkedéseit. A koalíció a merénylet óta eltelt időben, kihasználva a megnövekedett cselekvési terét több kulcsfontosságú törvényt is elfogadott, melyek ellen korábban az ellenzék tömegtüntetéseket is tartott. Átalakítják a közmédiát, változik a kulturális támogatások rendszere.

Hosszú szünetet követően Pellegrini a beiktatását követően nyilatkozott a kezdeményezésről. Az államfő júniusban – Fico visszatérése előtt – még arra utalt, hogy amennyiben a miniszterelnök egészsége megengedi, megrendezhetik a kerekasztalt. Nyilvánosan azóta sem kommentálta, kivel és hogyan egyeztet a megvalósításról.

A téma az elmúlt napokban vetődött fel ismét, mikor a Pravda napilap kérdezett rá a kerekasztal sorsára Peter Kmecnél (Hlas). A helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettes szerint Pellegrini a háttérben „intenzív tárgyalásokat” folytat a pártközi találkozó megvalósítása kapcsán, ugyanakkor konkrét fejleményről nem tudott beszámolni. Kmec kijelentette, hogy a Hlas kész a politikai párbeszéd felújítására. Más politikusok kevésbé fogalmaztak egyértelműen: Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter a merénylet után üdvözölte Pellegrini és Čaputová kezdeményezését, újabban azt hangoztatja, hogy szükség van a párbeszédre, de nincs arra fogadókészség több ellenzéki politikus részéről sem. A Pravda érdeklődésére a Smer két másik vezető politikusa, Tibor Gašpar parlamenti alelnök és Richard Takáč földművelési miniszter is megerősítette, hogy a pártnak nem érdeke a kerekasztal megtartása. Csakúgy, mint az SNS, amely májusban is Robert Fico egyértelmű beleegyezéséhez kötötte a részvételt.

Az ellenzéki pártok szintén óvatosabban nyilatkoznak a téma kapcsán. A Szlovákia mozgalom szerint a kormánykoalíció tagjai gyűlölködő üzeneteket terjesztenek, miközben nyitottak a megbeszélésre, de Igor Matovič pártelnök konfrontatív személyisége miatt az egész pártot óvatosan kezeli a többi parlamenti frakció. Az SaS tömören megerősítette a részvételi szándékát, Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke azonban kétségeit fejezte ki a találkozó kapcsán. Šimečka elsősorban az alkotmánymódosítási törekvéseket és Robert Fico a liberalizmust a rákhoz hasonlító kijelentései kapcsán gondolja úgy, hogy a miniszterelnöknek nem áll érdekében a megegyezés. A KDH szintén úgy gondolja, hogy a kormánykoalíció részéről nincs őszinte szándék a társadalmi egyeztetésre, de a párt elvben nyitott a tárgyalásokra.

Read More

Post Comment