Search by category:
Egyéb kategória

Kemencefesztivál és komoly fejlesztések Alsószeliben

Kemencefesztivál és komoly fejlesztések Alsószeliben

Tornyai Bianka

2024. 07. 26., p – 16:39

Alsószeli |

Komoly fejlesztések és beruházások zajlanak Alsószeliben. A pályázati lehetőségeket úgy igyekeznek kihasználni, hogy a szolgáltatások fejlesztése mellett jusson támogatás a szórakozásra és szabadidős tevékenységekre is.

Ha a Galántai járásban fekvő Alsószeliről kell cikket írni, akkor általában arról számolok be, hogy milyen jó programon vettem részt, milyen nagyszerű dolgok történnek ott, hogyan valósítottak meg valamit a helyiek közösen. Természetesen ott sem tökéletes minden, de a közel kétezer lakosú község láthatóan nagyon jól kihasználja a pályázati lehetőségeket. Az elmúlt időszakban összesen 850 ezer euró támogatást nyert el különféle pályázatokon.

Az egyik, a szlovák-magyar határon átnyúló Interreg pályázat, amelyben Pannonhalmával, Alsószeli testvértelepülésével vesznek részt, a megvalósításra 25 ezer eurót nyertek. 

„Több évtizedes együttműködés, számos közös projekt van mögöttünk. A mostani a harmadik közös Interreg-pályázat. Az elsőt kemencék építésére használtuk fel, azóta különféle rendezvényeket szervezünk köréjük, illetve minden nyáron megtartjuk a kemencefesztivált, amelyen két nap alatt 1000-1200, elsősorban helyi lakos vesz részt, a kemencékben és a beépített katlanrészeknek köszönhetően egyszerre akár 300-400 személynek elegendő ételt tudunk elkészíteni. A második közös projekt célja a fa- és növényültetés, kisebb arborétum kialakítása volt, iskolásoknak szóló természetvédelmi workshopok, szakmai szemináriumok valósultak meg. A harmadik, aktuális projekt pedig rendezvények megvalósítása. Az egyik a júniusban megrendezett családi nap volt, a másik az idei, immár ötödik kemencefesztivál lesz” 

– részletezte Kovács Lajos polgármester. A rendezvény idén is kétnapos lesz, pénteken réteshúzó és lepénysütő tanfolyammal, valamint látványkonyhával, gasztrológiai kiállítással, helyi árusok és termelők vásárával várják az érdeklődőket, majd a helyi óvodások, iskolások és citerások adnak műsort, az este koncertekkel és diszkóval ér véget. Szombaton bográcsfőző versennyel folytatódnak a programok, majd az Alsószeli Varsás Néptáncegyüttes és a Bendő zenekar, valamint a pannonhalmi akrobatikus ugrálókötél csapat és az alsószeli Senior Örömtánc adnak műsort, estére pedig ismét jut egy-egy koncert és mulatság. Pannonhalmán októberben szerveznek Barátság Fesztivált egy másik közös projekt keretében. A polgármester hozzátette, Alsószeliről általában a Jurtanapok jut az emberek eszébe, az inkább a környékbelieket szólítja meg, szélesebb réteget mozgat meg, a kemencefesztivál azonban főként a helyieknek, a helyiekről szól. Érdekességként megemlítette, hogy a fesztiválon a helyi Sziget sertésfarmon felnevelt sertésből és az elővéri szarvasmarhafarmról származó húsból készülnek az ételek, például sült oldalas, kolbász, tépett hús, marhagulyás, csülök. Kovács Lajos hangsúlyozta, rengeteg munka van a rendezvények mögött, amelyet a község alkalmazottai végeznek, de a helyi szervezetek is sokat segítenek és együttműködnek a megvalósításban.

Az Öreg-Feketevíz Helyi Akciócsoport, amelybe nyolc település, Alsószeli, Felsőszeli, Királyrév, Nádszeg, Alsóhatár, Tallós, Vezekény és Pozsonyeperjes tartozik és amelynek székhelye Alsószeliben van, az elkövetkező időszakban kezdheti felhasználni az utolsó elnyert pénzcsomagot a LEADER program keretén belül. Három szakterületen lehetett támogatást nyerni, a mezőgazdaság, a közterület-fejlesztés, valamint középületek és sportlétesítmények területén. Alsószeliben a posta mellett található klubhelyiséget sikerül felújítani, ahol körülbelül 30 fős előadásokat, termék- vagy könyvbemutatókat lehet tartani, illetve a helyi szervezetek ott tartják a gyűléseiket, elnökségi üléseiket. Több mint 35 ezer eurót költenek majd ablakcserére, akadálymentesítésre és belső terek burkolatainak kijavítására a leader programban elnyert pályázaton. Az akciócsoport többi tagja is 20-40 ezer euró támogatást nyert.

A legnagyobb, most induló pályázat a helyreállítási tervből elnyert 420 ezer euró támogatás felhasználása, amely a Galántai járás összes települése közül Alsószelinek egyedüliként sikerült. A pénzösszeget a szlovák óvoda teljes körű felújítására fordítják, ami a tervek szerint augusztusban kezdődik és jövő tavaszig tart, már előkészítették a közbeszerzést a tervek megvalósítására.

A magyar iskola energetikai rendszerének felújítására 348 eurót nyert a község a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség pályázati kiírásán. A tetőcsere, a falak és a mennyezet szigetelése, a fűtési rendszer cseréje az óvodafelújítás után, várhatóan jövő nyáron valósul meg.

Az Alsószeli közepén álló buszmegállót és a hozzá tartozó épületet tavaly kezdték el felújítani, kicserélték a nyílászárókat, belső és külső építkezési munkákat végeztek el. A galántai kihelyezett kormányülésen további 20 ezer euró támogatást kapott a község a pénzügyminisztériumtól. Az összegből saját forrással kiegészítve szigetelték a tetőt és megerősítették, megszépítették a tartóoszlopokat. A felújítás után a buszmegállóban bankautomata, nyilvános vécék, váróterem kapott helyet és közel 60 négyzetméteres terasszal kiegészített gyorsbüfé, cukrászda, fagyizó működik a park és játszótér mellett.

Read More

Post Comment