Orbán Viktor: Az európai politika összeomlott
2024. 07. 27., szo – 11:24
Előadást tartott Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnök a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos), Tusnádfürdőn szombaton.
Az idő a békepolitika oldalán áll – jelentette ki a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján az amerikai elnökválasztásra utalva úgy fogalmazott, Trump ante portas. Szavai szerint ha az amerikai elnökválasztásig Európa nem vált át békepolitikára, akkor Donald Trump választási győzelme után már csak a vereségét beismerve, szégyenszemre és a politikai felelősséget egyedül vállalva kell majd ezt megtennie.
Emlékeztetett rá, az Európai Unió alapszerződése szó szerint tartalmazza a következő mondatot: az Unió célja a béke.
A miniszterelnök kifejtette, Brüsszel sérelmezi, hogy háborúpárti politikának nevezzük azt, amit ők csinálnak, szerintük ők a béke érdekében támogatják a háborút. Ugyanakkor a magyar békemisszió kezdete óta az amerikai és az orosz külügyminiszter beszélt egymással, a svájci és az orosz külügyminiszter tárgyalásokat folytatott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök végre felhívta Donald Trumpot, és az ukrán külügyminiszter elutazott Pekingbe. „Vagyis az erjedés megkezdődött” – fűzte hozzá.
A háborúpárti európai politikából lassan, de elmozdulunk a békepárti politika irányába – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Ha a két háborúzó félen, Ukrajnán és Oroszországon múlik, akkor nem lesz béke, békét csak kívülről lehet hozni – közölte a magyar kormányfő. Orbán Viktor arról beszélt: a háborúban brutális, százezres veszteségeket szenvednek el a felek, ennek ellenére mégsem akarnak kiegyezni egymással.
Ennek két oka van: egyfelől mindketten azt hiszik, hogy győzhetnek, másfelől mindkettőt fűti a saját valós vagy vélt igazsága – mondta.
A kormányfő közölte: az ukránok azt gondolják, hogy ez egy orosz invázió, amely sérti a nemzetközi jogot, a területi szuverenitást, és ők valójában önvédelemben vannak és függetlenségi háborút folytatnak. Az oroszok azt gondolják, hogy súlyos NATO-katonai fejlesztések történtek Ukrajnában, Ukrajnának meg van ígérve a NATO-tagság, és ők nem akarnak sem NATO-csapatokat, sem NATO-fegyvereket látni az orosz-ukrán határon. Vagyis Oroszországnak – mondják ők – joga van az önvédelemhez, és ez valójában egy kiprovokált háború.
Mindenkinek van tehát valamilyen, vélt vagy valós igazsága, és egyik fél sem fogja feladni a háborút – tette hozzá Orbán Viktor.
Ez egyenes úton vezet az eszkalációhoz – jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, ha a két félen múlik, nem lesz béke. Békét csak kívülről lehet hozni.
Az európai politika összeomlott, Európa ugyanis feladta saját érdekeinek védelmét – jelentette ki. Hozzátette: Európa jelenleg „az USA demokrata párti politikáját követi feltétel nélkül, akár önsorsrontás árán is”, miközben az Oroszország ellen bevezetett szankciók alapvető európai érdekeket sértenek, felviszik az energia árát és versenyképtelenné teszik az európai gazdaságot.
Orbán Viktor azt hangsúlyozta: az európai hatalmi rendszer lényege eddig a Párizs-Berlin tengely volt, ami mára nem létezik, vagy „lényegtelen és megkerülhető” lett az új, London, Varsó, Kijev, a balti és a skandináv államok által alkotta erőközponthoz képest.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a Párizs-Berlin tengely leváltása nem új gondolat, hanem „régi lengyel terv”, amelynek lényege, hogy Lengyelország legyen a kontinens első számú amerikai támaszpontja, ezért „behívja az amerikaiakat oda, a németek és az oroszok közé”, ám csak a jelenlegi háború tette lehetővé a megvalósítását.
Régi terv ez: Oroszországot meggyengíteni, Németországot pedig túlfejlődni – fogalmazott Orbán Viktor, aki azt is kijelentette, a lengyelek a legszemforgatóbb és a legálságosabb politikát csinálják egész Európában, hiszen „önfeledten üzletelnek az oroszokkal”, miközben ugyanezért morálisan kioktatnak bennünket.
A békemisszió, túl a béke megcélzásán, azt is sürgeti, hogy Európa folytasson végre önálló politikát – mondta. Hozzátette: a Nyugat „szellemi magányba” került, mert eddig referenciaként, egyfajta világmérceként tekintett saját magára, mivel ő adta azokat az értékeket, például a liberális demokráciát és a zöld átállást, amelyeket a világnak el kellett fogadnia.
Ebben a helyzetben az elmúlt két évben 180 fokos fordulat történt, mert bár a Nyugat most is kiadta az utasítást, hogy a világ morális alapon foglaljon állást Oroszország ellen és a Nyugat mellett, ezzel szemben a valóság az, hogy lassan mindenki Oroszországot támogatja – fogalmazott a miniszterelnök.
Hozzátette, az nem meglepő, hogy ezt teszi például Észak-Korea és Kína, de hozzájuk Irán, India és a NATO-tag Törökország is csatlakozott, mellettük pedig a muszlim világ egyaránt partnert lát Oroszországban.