Kim Dzsongün a nukleáris arzenál gyors növelését helyezte kilátásba
2024. 09. 10., k – 09:19
„Exponenciális ütemben” fogja növelni atomfegyvereinek számát Észak-Korea, hogy bármikor meg tudja védeni biztonságát – jelentette ki az országot vezető Kim Dzsongün az ország megalapításának évfordulóján mondott beszédében az állami média keddi tudósítása szerint.
Hangoztatta: erős katonai jelenlétre van szükség „az Egyesült Államok és követői” jelentette térségbeli fenyegetés miatt.
„Teljesen végigvisszük azt a politikánkat, amely az atomfegyverek számának exponenciális mértékű növelésén alapuló nukleáris fegyveres erőkre épül” – fogalmazott Kim Dzsongün a KCNA állami hírügynökség közlése szerint párt- és kormánytisztviselők előtt beszélve.
Az ázsiai ország – amelyet nemzetközi szankciókkal sújtottak atomfegyver- és rakétaprogramja miatt – a stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) számításai szerint jelenleg körülbelül 50 nukleáris töltetű rakétafejjel rendelkezik.