Search by category:
Egyéb kategória

A fővárosban is súlyos károkat okozott az árvíz

A fővárosban is súlyos károkat okozott az árvíz

Nagy Roland

2024. 09. 16., h – 16:00

Pozsony |

A szélsőséges időjárási körülmények a fővárosban is komoly problémákhoz vezettek: az árvíz több rakpartot is elöntött, számos út járhatatlanná vált, néhány iskolát be kellett zárni, a kidőlt fák pedig akadályozták a tömegközlekedést. Matúš Vallo (PS) főpolgármester elmondta, a hatóságok szüntelenül dolgoznak a károk elhárításán, de a körülmények olyannyira súlyosak, hogy minden problémát nem tudtak hétfőn megoldani.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) megerősítette, hogy Pozsonyban a Duna vízszintje hétfő délelőtt meghaladta a 9 métert. Ivan Garčár, az SHMÚ szóvivője megerősítette, hogy 10:45-re 908 centiméterre duzzadt a folyó vízállása, ami számos városrészben áradáshoz vezetett. A legsúlyosabb helyzet Dévényújfaluban alakult ki, ahol a homokzsákok és az egyéb árvízvédelmi intézkedések ellenére a víz elöntötte az utcákat és a házakat. Peter Bubla, főváros szóvivője elmondta, néhány utcában evakuálni kellett a lakosságot. A Dévényújfalu és Dévény közötti utat teljesen lezárták, az embereket katonai szállítókkal vitték ki az elárasztott városrészből.

Korlátozott közlekedés

A helyzet Pozsonyligetfaluban és az Óvárosban is kritikussá vált, miután a víz szinte teljes egészében elárasztotta a Tyrš rakpartot, valamint a Fajnor rakpartot. Pozsony megye önkormányzata hangsúlyosan arra kérte a lakosságot, a saját biztonságuk érdekében kerüljék el az említett városrészeket, és lehetőség szerint csak akkor közlekedjenek Pozsonyban, ha arra feltétlenül szükség van.

Az árvíz mellett tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a hétvégi viharok fákat döntöttek ki, és sok helyen a letört ágak is megnehezítik a kötött pályás közlekedést. Jó példa erre a Nagyszombati vámnál található közlekedési csomópont, ahol a szél gyökerestől tépte ki a fákat, és ráborította őket a járdára, valamint a villamossínekre. Az erős szél ráadásul a trolibuszok felsővezetékeit is megrongálta. Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere elmondta, a károkat igyekeznek minél hamarabb helyrehozni.

„A mértékük azonban valóban nagyon kiterjedt, és minden egyes negatív következményt a munkahét elejére biztosan nem sikerül elhárítani. Ráadásul több fának is olyannyira átázott a gyökérrendszere, hogy már egy kisebb szél esetén is kidőlhetnek”

– magyarázta a főpolgármester, aki a lakosság türelmét kérte.

Elmondta, a tömegközlekedés korlátozásai kapcsán érdemes felkeresni a www.dpb.sk honlapot, ahol folyamatosan frissítik a változásokat.

Iskolabezárások

Az oktatási minisztérium vasárnap azt javasolta a Pozsony megyében található iskolák igazgatóinak, a szélsőséges időjárási viszonyok miatt hétfőn függesszék fel az oktatást, ha úgy ítélik meg, hogy nem tudják garantálni a diákok egészséget és biztonságát. Több intézmény meg is fogadta a tanácsot, a már említett Dévényben, illetve Dévényújfaluban például nem nyitottak ki az iskolák és az óvodák, de a Károlyfalu városrészben található alapiskolában is felfüggesztették a tanítást.

A Pozsonyligetfaluban található Pozsonyi Közgazdasági Egyetemen egy héttel elhalasztották a téli szemeszter kezdetét, szeptember 16. helyett csak szeptember 23-án térnek vissza a hallgatók az előadótermekbe. A Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán, amely közvetlenül a Duna mentén található, szintén korlátozták az intézmény működését, bár az oktatás itt a tervek szerint is csak a jövő héten kezdődik. A Szlovák Műszaki Egyetemen azonban megtartották a tanévnyitót.

Juraj Droba (SaS), Pozsony megye elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az áradások következtében több olyan középiskola és gimnázium pincéje is beázott, amelyek a megye irányítása alá tartoznak. Hozzátette, az Aréna Színház épülete is veszélyben van, hiszen a Duna partján helyezkedik el.

„A hatóságok már kint vannak a helyszínen, és segítenek körberakni az épületet homokzsákokkal. A probléma az, hogy a homok ugyan megállítja a Duna vizét, de a szivárgást nem, így fennáll a veszély, hogy az egész Aréna Színház beázik”

– közölte a megyefőnök.

Hozzátette, az árvíz hatalmas problémát jelentett a szociális otthonként működő stomfai várkastélyban is, ahol a víz elöntötte a teljes földszintet, így minden helyiséget át kellett költöztetni az első és a második emeletre. Az elárasztott helyiségek még hetekig használhatatlanok lesznek. Droba szerint azonban az idősotthonban mindenki jól van, és a hangulat is kiváló.

(nar, TASR, Denník N)

Read More

Post Comment