Továbbra is teljes a káosz a parlamentben, a konszolidációs csomag módosításait is módosították
2024. 10. 01., k – 17:07
A parlament múlt héten alig 12 órányi vita után második olvasatba utalta a konszolidációs csomag intézkedéseit tömörítő törvényjavaslatokat. Az akkor figyelmen kívül hagyott problémák mostanra utolérték a koalíciót, így sorra érkeznek a módosítások. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Hlas és az SNS között még mindig ellentétek feszülnek.
A képviselőknek a tervek szerint csütörtökön már jóvá kellene hagynia a konszolidációs csomagot, az egyes intézkedések azonban naponta módosulnak. A korrekciók egy része az érintett ágazatok, a lakosok és az ellenzék rosszallásának tudható be. A nyilvános elégedetlenség vélhetően Robert Ficot és minisztereit sem lepte meg, hiszen a kormány érdemi szakmai párbeszéd nélkül, alig néhány nappal a konszolidációs csomag bemutatását követően jóvá is hagyta az intézkedéseket.
A smeres pénzügyminiszter dolgát azonban az is nehezíti, hogy a koalíciós partnerek sem rejtik véka alá, hogy bizonyos tételekkel kapcsolatban ellenérzéseik vannak, és további változtatásokat eszközölnének.
A konszolidációs csomagról szóló vitát mielőbb le kellene zárni, különben a végtelenségig folytatódni fog
– jelentette ki Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter a parlamentben. A pénzügyminiszter egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a polgárok mellett a pénzpiacok is tűkön ülve várják a megszorító intézkedések végleges listáját.
Módosítás módosítás hátán
A pénzügyminiszter a konszolidációs intézkedésekről folytatott vita második felvonását megelőzően összegezte az utóbbi napokban eszközölt módosításokat. Egy ideje már tudni lehetett, hogy a tranzakciós adó alapkulcsa 0,35 százalékról 0,4 százalékra emelkedik. A könyvszakma képviselőinek ellenérzései miatt a könyvekkel, folyóiratokkal és magazinokkal bővült azon tételek sora, amelyekre csökkentett, 5 százalékos áfakulcs vonatkozik majd. Az SNS hathatós közbenjárása révén pedig a szálláshely-szolgáltatók, a fitneszközpontok, de a sportesemények szervezői is 5 százalékos áfával számolhatnak.
Kamenický egyúttal azt is bejelentette, a kormány kénytelen volt elállni az energiavállalatokra kivetendő különadó ötletétől. Az előző kabinet ugyanis memorandumot írta alá a Szlovák Villamos Művekkel, amely értelmében 2027-ig maradnak az olcsóbb energiaárak. A kormány cserébe azt ígérte, amíg a megállapodás érvényben van, addig nem vetnek ki rendkívüli adót ezekre a vállalatokra. Amennyiben Kamenický és kollégái most megszegnék ezt az ígéretet, több százezer eurót kellene fizetniük.
Az így keletkezett lyukat a pénzügyminiszter az 5 millió eurónál magasabb bevétellel rendelkező vállalatok társasági adójának emelésével szeretné kompenzálni. A kabinet eredetileg azt javasolta, hogy a jelenlegi 21-ről 22 százalékra növeljék az adókulcsot. Kamenický azonban arról tájékoztatott, hogy az eddigi terveknél drasztikusabb emelés várható, amely 24 százalékos adókulccsal számol. A pénzügyminiszter arra is figyelmeztetett, hogy a korábbi tervekkel ellentétben 2026 helyett már 2025-től emelkedik a társadalombiztosítási járulékok felső határa is. Ez az intézkedés a magasabb jövedelemmel rendelkezőket érinti majd.
Engedmények az egészségügyiseknek és a kereskedőknek
A kabinet végül igyekezett gálánsabb lenni az egyes egészségügyi dolgozókkal, például a nővérekkel is. A pénzügyminiszter bejelentése szerint a korábban ígért 3 százalékos béremelés helyett az egészségügyisek 6 százalékos valorizációval számolhatnak.
S bár korábban arról szóltak a hírek, hogy a jövőben minden boltban találunk majd terminált, amely lehetővé teszi az egyetlen érintéssel történő fizetést, a kabinet végül elvetette az a tervet, hogy kötelezővé tegye a kártyás fizetés bevezetését. Azonban nem ez az egyetlen módosítás, amelyet a tranzakciós adóról szóló törvényjavaslatban eszközöltek. A pénzügyminiszter szerint az is nyitott kérdés, hogy terheljék -e tranzakciós adóval a végrehajtókat, a lakásszövetkezeteket és a civil szervezeteket.
Búcsú a 13. nyugdíjtól?
A koalíciós partnerek újonnan felmerülő ötletei miatt az utolsó pillanatig kérdéses lehet, mi minden kap majd helyet a konszolidációs csomag végleges változatában.
A Hlas és az SNS még néhány nappal ezelőtt is egymásra licitálva sorolta az ultimátumokat, amikhez a Kamenický-csomag elfogadását kötik. A munkaügyi miniszter, Erik Tomáš (Hlas) feltétele az volt, hogy az SNS által korábban blokkolt minimálbérről szóló törvényt még ebben az ülésszakban napirendre vegyék. A nemzetiek végül engedtek, Tomáš követelésének, közvetlenül a konszolidációs csomag vitája után elindíják a minimálbérrel kapcsolatos párbeszédet is. Andrej Danko (SNS) azonban jelezte, örülne, ha az általuk tett gesztus után partnerei átértékelnék a szülői nyugdíj megmentését. A konszolidációs csomag ugyanis azzal számolt, hogy a szülői nyugdíj eddig ismert formájában megszűnik. A dolgozó gyermekek így a jövőben adójuk 2 százalékának felajánlásával támogathatnák szüleiket.
Danko azonban úgy véli, ha célzottan, kizárólag a szegényebb időseknek folyósítanák a Smer egyik zászlóshajójának is nevezett 13. nyugdíjat, akkor a szülői nyugdíjra is maradna keret.
Teljesen logikátlan, hogy vannak idősek, akik 2000-3000 eurós nyugdíjjal rendelkeznek, de a rászorulókhoz hasonlóan megkapják a 606 eurós 13. nyugdíjat
– érvelt ötlete mellett Danko.
A munkaügyi tárca vezetője egyelőre nem kommentálta az SNS elnökének ötletét, így nem világos, hogy milyen sorsra juthat Andrej Danko felvetése.
Nagy elvárások
Hiába tehát Kamenický felszólítása, nem kizárt, hogy az SNS nyomásgyakorlása miatt a szavazás előtt további módosítások jöhetnek. A szerdai koalíciós tanács azonban vízválasztónak ígérkezik.A pénzügyminiszter azt reméli, a kormányzó triónak sikerül megegyeznie a konszolidációs csomag végleges összetételéről, ezzel rácáfolva az ellenzék azon felvétésére, mely szerint a jelenlegi viszonyok még Igor Matovič kormányzásánál is kaotikusabbak.