Veszélybe kerülhet a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának működése
2024. 10. 01., k – 16:54
A kulturális minisztérium hétfőn menesztette a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) igazgatóját, Branislav Panist. Kedden pedig a tárca leváltotta Anton Bittnert, a Szlovák Nemzeti Galéria (SNG) ideiglenesen megbízott igazgatóját, majd őt nevezte ki az SNM élére. A kulturális minisztérium egyik legnagyobb intézménye alá tartozik a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma is, amelynek igazgatóját, Jarábik Gabriellát kérdeztük.
Meglepte, hogy menesztették Branislav Panist?
Azok után, hogy korábban leváltották a Szlovák Nemzeti Színház (SND) és az SNG igazgatóját is, Panis számított arra, hogy őt is visszahívják. Ez viszont a legrosszabbkor történt, mert október elsejétől a konszolidációs csomaggal kell foglalkoznunk. Kilencvenötezer euróval lesz kevesebb a költségvetésünk, legalább négy alkalmazottunk fizetését kell csökkenteni. A három kihelyezett múzeumi részlegről nem bocsáthatunk el senkit, hiszen nem zárhatjuk be Szklabonyán a Mikszáth Kálmán Emlékházat, Alsósztegován a Madách-kastélyt és Kassán a Márai Sándor Emlékkiállítást sem. Pozsonyban viszont lehet, hogy egy-két munkatársunktól búcsút kell vennünk, de ezt már az új igazgatóval kell megtárgyalnunk.
Milyen volt együttműködni az SNM eddigi igazgatójával?
Nagyon jó volt a munkakapcsolatunk. Mindenben segített, a Madách-emlékévben különösen. Például az „…írtam egy költeményt…” című Madách Imre emlékkiállításra 30 ezer eurót kaptunk, de a parkfelújításokban is segített az SNM. Kölcsönös bizalommal viszonyultunk egymáshoz. Ha megindokoltuk a terveinket, nem szólt bele az adott koncepcióba. Hagyott bennünket dolgozni: én jobb igazgatót nem tudok elképzelni.
A hivatalos közlemény szerint Martina Šimkovičová kulturális miniszter a széles körben ismert vezetői mulasztásai miatt döntött Panis menesztése mellett. Ön szerint mi állhat a döntés hátterében?
Nem tudom, milyen szempontokat vett figyelembe a tárca. Rá lehet fogni Krasznahorka várára és a Szepesi várra, de mindkettőn dolgoztak. Nem látok bele, hogy miért húzódik ennyi ideje a felújítás Krasznahorkán, az elején biztosan követtek el hibákat, de nem az igazgató, hanem a minisztérium. Nem tudom, hogy mi az, amiben Panis nem állta meg a helyét.
Ön félti az állását, pozícióját?
Én már olyan korban vagyok, hogy szeretném a múzeumot átadni. Nem az idén terveztem távozni, de azon dolgozom, hogy minden rendben legyen, ha mennem kell.
A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeúmának működése veszélybe kerülhet a kialakult helyzet miatt?
Nem tudom, csak remélem, hogy nem. Nagyon féltem az intézményünket. Többször volt már szó arról, hogy le kéne választani a Szlovák Nemzeti Múzeumról, de ilyen esetben nem tudom, mi lenne velünk. Eleve kérdéses, hogy a következő három év terveit meg tudjuk-e valósítani. Kicsi lesz a költségvetésünk, de mindig éltünk hazai és magyarországi pályázati lehetőségekkel is.
Anyagi szempontból milyen mértékben függ a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma az SNM-től, illetve a kulturális minisztériumtól? A költségvetés nagyjából hány százalékát kell pályázati forrásból fedezniük?
Idén viszonylag kevés volt a pályázatból befolyó összeg. A fenntartási költségeket, a béreket teljesen közpénzből finanszíroztuk. A rendezvények kiadásait nagyjából 80 százalékban tudtuk ebből fedezni, a hiányzó részt pályázatokból pótoltuk. De rengeteg műtárgyat kaptunk például ajándékba legalább 20-30 ezer euró értékben. Van tehát egy számottevő támogatói réteg, aki bízik az intézményünkben.
Mit gondol az új igazgatóról, Anton Bittnerről?
Nem ismerem őt. Egyelőre időm sem volt utánanézni. A legfontosabb, hogy hogyan viszonyul a konszolidációhoz. Anyagilag nagyon rossz helyzetben leszünk, mivel a minisztérium lényegesen csökkentette a költségvetésünket. Nagyon bízom benne, hogy konstruktívan fog hozzá állni a kérdéshez, és biztosítja az intézmények működését.
Hogyan vélekedik Šimkovičová eddigi ténykedéséről?
Ezek után nem tudok pozitív választ adni. Csak azt mondhatom, hogy úgy érzem, nem segíti ezzel a kultúrát, nem segíti ezzel az értékek megőrzését vagy konkrétabban a műtárgyak megóvását. Hogyan óvnánk, ha nem lesz rá pénzünk? Szerintem a múzeum tevékenysége veszélybe került.