Kimenekíti Libanonból a szlovák állampolgárokat a védelmi minisztérium
2024. 10. 02., sze – 14:42
Kiszámíthatatlanná vált a biztonsági helyzet a közel keleten, emiatt a védelmi minisztérium kimenekíti Libanonból a szlovák állampolgárokat. A tervet szerdai ülésén hagyta jóvá a kormány, egyúttal megszavazta, hogy 30 katonát küldenek az országba, akik az evakuálást fogják segíteni.
„Az izraeli hadsereg és a Hezbollah közötti összecsapások, valamint a tervezett izraeli hadművelet fokozott kockázatot jelentenek a Libanonban tartózkodó szlovák állampolgárok biztonságára” – közölte a minisztérium. A tervek szerint egy C27J Spartan repülőgépet indítanak az országba, amely 45 utas szállítására alkalmas.
Az evakuálás két szakaszban zajlik. „Az első fázisban Ciprusra, majd a második fázisban Szlovákiába szállítják a gépek a szlovák állampolgárokat” – magyarázta a védelmi minisztérium. Ha lesznek szabad helyek a gépen, szükség esetén más országok állampolgárait is kimenekítik. „Humanitárius segélyt is szállítanak majd a járatok” – tette hozzá a tárca.
Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter a szerdai kormányülés után közölte, a minisztérium akkor kezdi meg az evakuálást, ha ezt a külügyminisztérium kéri. „Megtettük a szükséges intézkedéseket, hogy készen álljunk, ha ilyen kérés érkezik” – mondta a miniszter.