Search by category:
Egyéb kategória

Fico nem hajlandó a progresszívekkel vitázni, de ez is része a stratégiájának

Fico nem hajlandó a progresszívekkel vitázni, de ez is része a stratégiájának

Kulcsár Péter

2023. 08. 27., v – 19:00

Pozsony |

Az előre hozott parlamenti választásig kevesebb mint egy hónap van hátra, a közvélemény-kutatások alapján befutó pártok vezetőinek vitájára jelen állás szerint nem kerül sor. A Smer múlt héten bejelentette, képviselői nem vesznek részt a Markíza Televízió vitaműsoraiban, Michal Šimečka, a Progreszszív Szlovákia elnöke válaszul párbajra hívta Robert Fico pártelnököt. Miért bojkottálja a Smer a Markízát? Valóban megfutamodott a háromszoros volt kormányfő? Segítheti-e a progresszívek kampányát a gyáva Fico narratíva? Kérdéseinkre Radoslav Štefančík, a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem (EUBA) dékánja, politológus válaszolt.

A Smer vezetőjének már augusztus közepén is lehetősége nyílt a Progresszív Szlovákia első emberével vitázni, ám a TA3 hírtelevízió műsorába nem fogadta el a meghívást az adott felállásban. A Markíza Televízió szeptember első hétvégéjén ültette volna egy asztalhoz a két pártelnököt, Fico azonban elutasította a részvételt. A párt múlt csütörtökön élesen bírálta a televíziót, s közölte: „amíg vissza nem tér a komoly, országos médiaként végzett munkához”, addig a párt tagjai nem vesznek részt a választás előtti vitaműsorokban.

A Smer állásfoglalásában azt állítja, azért döntött a televízió ignorálása mellett, mert az a tavalyi kormányellenes tüntetésen vulgáris jelzőkkel illette a tüntetőket, a koronavírus-járvány idején, a kormány alkotmányellenes intézkedései elfogadása során cenzúrázta az eltérő véleményt, valamint egyoldalúan tájékoztatott az ellenzék elleni büntetőeljárásról és a megvádolt Čurilla-csoport (a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) négy nyomozója, akiket a rendőrháború szereplőiként tartanak számon – a szerk. megj.) védelmére kelt. Emellett a „manipulált szavazást” is felhozta – az év elején hiba csúszott az ankétba, melyben a nézők arról szavazhattak, Juraj Blanár (Smer) vagy Jaroslav Naď (Demokraták) szerepelt-e jobban a vitában. A felsorolt „ügyek” nem újak, Fico mindezek ellenére például májusban is részt vett a televízió vasárnapi vitaműsorában.

A Sme napilap értesülései szerint a párt a JOJ Televízió által csütörtökre tervezett vitára sem megy el. Robert Kaliňák, a párt kampánymenedzsere ezt azzal indokolta, hogy keleten fognak kampányolni, és nem áldozzák fel a programjukat egy műsor miatt. Hasonló magyarázatot adott a Markíza szeptember 3-ra tervezett vitájának kihagyására vonatkozóan is.

Populizmus

Štefančík a Smer húzását populizmusnak tartja: „A populista retorika alapja az ellenségkép kialakítása. A szlovák populisták számára ez egykor a magyar kisebbség volt, majd egy ideig a migránsok, most a liberálisok, másoknak pedig a melegek, s gyakran a sajtót is ellenségnek tekintik. Azt a véleményt kell kialakítani a választókban, hogy a média torz információt közöl, kifejezetten árt a populistáknak, és nem mond igazat. Pontosan ez Robert Fico stratégiája. Aláásni a legnézettebb, legmegbízhatóbb híreket, és a Smer szavazóinak mentális világában azt a képzetet kelteni, hogy a Markíza a közös ellenségük.”

A szakember szerint Kaliňák tudja, hogy egy jól lefolytatott vita több szavazót vonz, mint egy találkozó a falusi mulatságon, véleménye szerint azonban nem szabad túlbecsülni a PS elnökének kommunikációs készségeit. „Fico jobban fél a felkészült műsorvezető kérdéseitől, mint Šimečkától” – véli a politológus, rámutatva, hogy Fico ezzel ismét a figyelem középpontjába került.

Üzengetés

Šimečka múlt héten egy videóban hívta párbajra Ficót, mondván a Smer a múltat, a Progresszív Szlovákia a jövőt kínálja a választóknak, ezért fontos, hogy ez a két eltérő vízió egy műsorban kerüljön összehasonlításra. Emlékeztetett, a Smer sajtótájékoztatóin napi szinten támadja a PS-t, és azt állítja, a rendőrség jelenlegi munkája is azt az érdeket szolgálja, hogy a Progresszív Szlovákia megnyerje a választást. „Én a szeptember 3-át továbbra is szabadon tartom. Nem bátorság csak sajtótájékoztatón támadni az ellenfelet. Jöjjön el, és beszéljük meg szemtől szemben” – szólította fel Ficót.

A szakértő szerint a Smernek nem ártana a Šimečkával folytatott vita, inkább a moderátorral való konfrontációból jöhetne ki rosszabbul Fico. Kérdésünkre, a PS-nek segíthet-e a „Fico fél” típusú kommunikáció, azt válaszolta, inkább csak az egójukat erősíti. „Nem létezik egyetlen releváns ok sem, amiért az ország egyik legrátermettebb szónokának félnie kellene a Progresszív Szlovákia főnökétől” – véli Štefančík, aki egyetért azzal, fontos, hogy a legnépszerűbb pártok vezetői találkozzanak a televíziós vitaműsorokban. Véleménye szerint azonban erre még sor kerül, csak nem biztos, hogy épp a Markízánál. Azzal kapcsolatban, mennyire bevett szokás külföldön, hogy az egyes pártelnökök elutasítják a választás előtti vitát, Štefančík azt nyilatkozta, Csehországban Andrej Babiš ezt megtette párszor, „de biztosan nem rendszeresen és minden sajtó esetében”.

Read More

Post Comment