Search by category:
Egyéb kategória

Miért kezdett „énekelni” a volt államtitkár?

Miért kezdett „énekelni” a volt államtitkár?
Demecs Péter
2020. 11. 25., sze – 18:37

2020. november 26., csütörtök – 07:30
Jankovska
Friss ikon
Off

Törzs

Jankovská kihallgatása tegnap reggel kezdődött a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyitrai irodájában. Korrupción kívül hivatali jogkörrel való visszaéléssel is gyanúsítják, amikor bíróként, majd államtitkárként kenőpénzért számos ítéletet befolyásolt. Idén márciusban tartóztatták le, először júniusban jelezte, hogy hajlandó vallomást tenni, de akkor végül visszakozott. Öt hónapig tartott, míg meggondolta magát, és közölte a nyomozókkal, hogy együttműködik. 

„Beismerő vallomást tett. Elég részletesen beszélt azokról a bűntettekről, amelyek elkövetésével gyanúsítják, és mindent elárult, amit ezekről az ügyekről és az elkövetés körülményeiről tud. Világosan leírta azokat a dolgokat, amelyeket elkövetett, ám sok minden nem úgy történt, ahogy a nyomozati aktában szerepel” – nyilatkozta tegnap Jankovská védőügyvédje, Peter Erdős. Miután Jankovská tavaly távozott az államtitkári posztról, Robert Fico, a Smer elnöke megköszönte neki az elvégzett munkát, azt állította róla, hogy igazi szakember.

A Threema-alkalmazásból letöltött kommunikáció igazolja, hogy Jankovská több ezer üzenetet váltott Marián Kočnerrel, arról egyezkedtek a leggyakrabban, hogyan kellene egyes bíróknak dönteniük az őt, az üzlettársait vagy az ellenfeleit érintő ügyekben. Jankovskát a Smer emberének tartották, Fico megbízott benne, és hosszú ideig próbálkozott azzal is, hogy bejuttassa a Bírói Tanácsba. 

Jankovská

Egyébként miután márciusban letartóztatták Jankovskát, minden ellene felsorakoztatott vádat tagadott. Még legutóbbi sajtótájékoztatóján is, tavaly szeptemberben azt állította, soha semmilyen kapcsolatban nem állt Marián Kočner vállalkozóval, pedig már akkor nyilvánosságra került a több ezer üzenet, amit a vállalkozó az akkori államtitkárral váltott. „Én nem tudok semmit arról, ki az az illető, aki Kočner telefonjában Jankovskáként van elmentve” – mondta tavaly Jankovská. Kočner más személyekkel folytatott kommunikációban is rendszeresen emlegette Jankovskát azzal, hogy a „kis majmocskája az igazságügyi minisztériumon” mindent elintéz. 

Mivel Jankovskát rendkívül súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, ahhoz, hogy enyhítsék a büntetését és a vádalkut a bíróság is jóváhagyja, minden olyan bűncselekményről is vallomást kell majd tennie, amelyről az utóbbi években tudomást szerzett. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója nem csak a Jankovskát érintő korrupciós ügyekre fog rákérdezni. S épp ez lehet a vallomás azon része, amely miatt több, még szabadlábon levő köztisztviselőnek is álmatlan éjszakái lehetnek.

A topky.sk portál értesülései szerint már vallomást tett a Smer volt környezetvédelmi miniszteréről, Peter Žigáról, aki Peter Pellegrini új, Hlas pártjához csatlakozott. Žiga – saját bevallása szerint – nem tudja, milyen ügyről lehet szó. A korábban letartóztatott Vladimír Sklenka exbíró, aki együttműködik a rendőrséggel, azt vallotta, arra is volt példa korábban, hogy Robert Fico még kormányfőként bizonyos piszkos ügyek elrendezését bízta Jankovskára. A Smerben állítólag tudták, hogy ha valamit a bíróságokon kell elintézni, akkor Jankovskához kell fordulni. 

S épp a Jankovskától megszerzett újabb értesülések végül egy újabb rendőrségi akciót eredményezhetnek, melyek során további személyek kerülnek majd rendőrkézre. A volt államtitkár vallomása tegnap délután véget ért, ám maga a kihallgatás jóllehet még ma is tartani fog, mindez attól függ, mennyi kiegészítő kérdése lesz még a nyomozónak. Jankovská védőügyvédje, Peter Erdős annyit mondott, a kihallgatás befejezése után tájékoztatni fogja az újságírókat, ám mivel az eljárás nem nyilvános, túl sok információt nem árulhat el azon kívül, hogy a volt államtitkár beismerő vallomást tett.

Bevezető
Pozsony |

Bár a nyomozás még nem ért véget, ám ha végül az összes, eddig nyilvánosságra került bűncselekmény elkövetésével meggyanúsítanák Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkárt, 15-től 20 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatna. Egyértelmű, hogy a fenyegető büntetés enyhítését akarja elérni azzal, hogy elkezdett együttműködni a rendőrséggel. 

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Demecs Péter

Read More

Post Comment