A politikában az egyik legnehezebb dolog a hírek értelmezése és a megfelelő következtetések levonása. Amennyiben végigtekintünk az elmúlt hónap történésein, könnyen lehet az az érzésünk, hogy a Fico-kormány nehéz perióduson megy keresztül. Az utcákon állandósultak a tömegtüntetések és a lendületük nem csillapodik, csaknem kétszázezren írtak alá egy internetes petíciót, nemzetközi és hazai bírálatok sora éri a koalíciót. A gyakorlatban a politikai háttéremberek azonban a felméréseket és a számokat figyelik – azok pedig egyelőre megnyugtatóbbak, mint az érzékelt valóság. Aki miatt aggódnak, az sokkal inkább Andrej Danko, mint a dühös tüntetők.

Egy kormánynak a ténykedése legelején van esélye arra, hogy érdemi reformokat ültessen át a gyakorlatba. Egy-két évvel a kormányalakítás után elfogy a lendület: a választások utáni lelkesedést letörik a mindennapi belső torzsalkodások és az új, korábban még nem látható problémák. Ugyan sokatmondó, hogy a Fico-kormány számára az érdemi változások a büntető törvénykönyvet és a számukra fontos háttéremberek védelmét jelentik, nem pedig a sok sebből vérző gazdaság reformját, de ebben konszenzus uralkodik a koalícióban. A túlságosan önjáró rendőrség a pártok hátországának pont ugyanannyi problémát okoz. A tüntetők a kormánypártok szempontjából teljesen mellékesek: akik kint vannak az utcákon, dühösek, petíciókat írnak alá, korábban sem voltak Fico barátai, és akkor se válnának Smer-, SNS- és Hlas-szimpatizánsokká, ha a koalíció hirtelen felindulásból szivárványos zászlóba öltöztetné a parlamentet, és rabláncon vinné börtönbe az oligarchákat. Egy szélsőségesen polarizálódó országot látunk, ahol a két tábor között egyre csak nő a szakadék, és a pártoknak nem érdeke az árkok betemetése.

Akik a kormány és az ellenzék számára is fontosak lehetnek, a bizonytalanok, a közvélemény-kutatások szerint nem fordultak Ficóék ellen, és ezen a ponton nincs alapvető problémájuk Pellegrinivel sem az elnökválasztáson. A tüntetések célpontjába ezért is kerül a Hlas elnökjelöltje. Amennyiben a mérsékelt Pellegrini imázsát végképp Ficóhoz kötik, akkor talán elveszíti a választást, és a következő öt évben is egy olyan elnöke lesz az országnak, aki Fico Szlovákiájával szemben egy másik, párhuzamos országot és társadalmat képvisel.

A koalíció jövője szempontjából sokkal fontosabb a liberálisok helyett a szélsőjobb viselkedése. Aminek a mércéje, hogy miként viselkedik hosszú távon Andrej Danko. A Fico-kormány a stabilitás ígéretével nyerte meg a közvélemény ingadozó felét, de ha Danko sajátságos zsaroló-kibeszélő stratégiája miatt a koalíció ugyanolyan torzsalkodó, kicsinyeskedő társaság látszatát kelti, mint Matovič és Heger kormánya, elveszik Fico helyzeti előnye. Nem racionális lépés az SNS elnökétől Pellegrini és a „házi liberálisok” folytonos bírálata, de ugyanúgy szűk látókörű, borítékolhatóan katasztrofális döntésnek bizonyult, mikor Matovič ostorozta a saját partnereit – mégis megtörtént. Danko a kibeszélő taktikájával a legkevésbé sem a tüntetőknek akar kedvezni, hanem azoknak, akiknek még Fico és Pellegrini is túl puha. Ha már felmérések, elég tudatosítani, hogy a lakosság tíz százaléka a szélsőséges összeesküvés-elméleteket terjesztő Štefan Harabint tartja a leghitelesebb jelöltnek. Furcsamód ez a réteg nagyobb eséllyel járulhat hozzá Fico bukásához, mint azok, akik most tüntetnek, hiszen egy részük ősszel még a miniszterelnökre szavazott. De egyelőre nincsenek meggyőzve.